"Technikailag lehetetlen lett volna" - Találkozás az egykor Schmitt Pál alatt dolgozó szt-tiszttel

Schmitt Pál olimpiai bajnok párbajtőrvívó, a budapesti Astoria Szálló igazgatóhelyettese munkahelyén telefonál
Vágólapra másolva!
Belügyi akciók és lehallgatások színtere volt az Astoria szálloda egy történész szerint abban az időben, amikor Schmitt Pál is vezető beosztásban a szállodában dolgozott. Állítólag két szt-tiszt is dolgozott a jelenlegi államfő alatt, és az egyiküket sikerült megtalálnia az [origo]-nak. Az idős férfi sem cáfolni, sem megerősíteni nem volt hajlandó, hogy az állambiztonságnak dolgozott volna, azt viszont határozottan állította: Schmittnek annak idején semmi köze nem volt ahhoz, melyik vendég melyik szobába került.
Vágólapra másolva!

"Az Astoria szálló betechnikázott objektum volt" - írta Ungváry Krisztián történész a Hvg.hu internetes oldalon múlt hét szombaton megjelent cikkében. A történész szerint "bizonyos szobákban álcázott hang- és feltehetően képrögzítő berendezések is működtek" többek között 1976 és 1981 között is, amikor Schmitt Pál jelenlegi köztársasági elnök igazgató-helyettesként dolgozott a szállodában.

"Az Astoriában rendszeresen voltak belügyi akciók" - mondta az [origo]-nak Ungváry. Szerinte képrögzítő eszközök nem feltétlenül, de hangfelvevők biztosan voltak néhány szobában, és két-három ember dolgozhatott velük. "Alapvetően külföldieket figyeltek meg" - mondta Ungváry, és hozzátette, hogy ez akár az érintettek szobáinak titkos átvizsgálását is jelenthette. Szerinte a célszemélyek elsősorban Nyugat-Európából beutazó turisták, gazdasági szereplők voltak. A történész a Hvg.hu oldalon megjelent cikkében azt írja, hogy életszerűtlen lenne azt feltételezni, hogy Schmittnek fogalma sem volt a lehallgatásokról. "Ez már csak azért is lehetetlen, mert az akciók egy részéhez neki kellett a feltételeket biztosítania" - írta Ungváry, és azt is megemlítette, hogy igazgatóhelyettesként Schmitt többek között a szobakiosztásért is felelt.

Ungváry az írásában két szt-tisztről is említést tesz, akik Schmitt idejében az Astoriában dolgoztak és akik szerepelnek azon a listán is, amelyeket Ungváry két kollégájával állított össze az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában található iratanyag alapján. A kutatást a Hódmezővásárhelyen található Emlékpont Központ vezette. A Szigorúan titkos internetes oldal adatbázisa 669 szigorúan titkos tiszt adatait tartalmazza, akik a BM III/II. csoportfőnökség állományába tartoztak. (Az adatbázisról részletesebben itt olvashat.)

"Technikailag lehetetlen lett volna"

Az Ungváry által említett két szt-tiszt, D. Varga József és Pain Lajos az adatbázis alapján egymást váltva, üzletvezető-helyettesi posztban dolgozott a szállodában. A több száz nevet tartalmazó listában csak kettőjük neve mellett szerepel fedőmunkahelyként az Astoria szálloda. Pain Lajos a Stop.hu híroldal információi szerint 1988-ban meghalt.

D. Vargáról az adatbázisban található minősítése szerint az derül ki, hogy "a szállodában dolgozó kompromittált személyektől megtisztította munkahelyét [...] Operatív munkáját nagy lelkesedéssel végzi." Az adatbázis szerint végzettsége felszolgáló, a Gundelben, a MÁV Utasellátónál és a Sportszállóban is dolgozott. A férfiról kevés információt áll rendelkezésre, a cégnyilvántartás szerint tagja egy kereskedelemmel foglalkozó kft.-nek, és egy zuglói, gyerektáborokat szervező egyesület támogatói között is szerepel.

Az [origo]-nak sikerült megtalálnia a 70 év körüli egykori szállodai üzletvezető-helyettest, aki nem adott egyértelmű választ arra a többször feltett kérdésre, hogy valóban szt-tiszt volt-e. Az idős férfi, akit otthonában kerestünk fel, eleinte nem volt hajlandó nyilatkozni sem, végül mégis hozzájárult pár mondat közléséhez. D. Varga a lehallgatásokat firtató kérdésünkre azt mondta, hogy szerinte "a világháború alatt, amikor a Gestapo székelt a szállodában, akkor minden megtörténhetett, de a későbbiekben ilyesmiről nincs tudomása, és szerinte egyébként is technikailag lehetetlen lett volna". Azt is hozzátette, hogy 1976 és 1980 között ületvezető-helyettesként a gazdasági fejlődést segítette elő a szállodában, és az Astoria akkor a Hungarhotels legjobb önálló egységeként működött.

Szerinte Schmitt Pál akkor még, igazgatói engedéllyel, aktív sportolói tevékenységet folytatott, és a szálloda gazdasági irányításában ritkán vett részt. "Az a kérdés egyszerűen értelmezhetetlen, hogy a szobabeosztást az igazgatók végezték volna" - mondta arra feltevésre, hogy Schmittnek köze lett volna a szobabeosztáshoz. D. Varga szerint ez az összes szállodában az üzletvezetés és a főporta feladata volt. Az [origo] 18-án, pénteken megkereste a Köztársasági Elnöki Hivatalt is, ahol arra kértek bennünket, hogy e-mailben küldjük el a kérdéseinket, szombaton azonban közölték, hogy nem kívánnak reagálni. Hétfőn megpróbáltunk kérdéseket feltenni Schmitt Pálnak a palesztin elnökkel közös sajtótájékoztatóján, de a kérdéseket előre begyűjtő stábja közölte, hogy csak a palesztin témában lehet kérdezni.

Nem tudtak poloskákról az ott dolgozók

Nem tudtak a szálloda szobáinak bepoloskázásáról azok az [origo] által megkérdezett egykori alkalmazottak, akik abban az időben a szállodában dolgoztak. "Lehet, hogy voltak" - mondta egy nő az [origo]-nak. Egy akkoriban a szállodában fellépő zenész azt mondta, hogy a betechnikázott szobákról ő sem tud semmit, de azt többször is látta, hogy éjfélkor egy, feltehetőleg az állambiztonságiakhoz tartozó férfi érkezett a portához, és átvett egy borítékot, ami szerinte a vendégek nyilvántartását tartalmazhatta. Schmittről mindketten azt mondták, hogy megbízható főnök volt, de az nem derült ki a beszámolójukból, hogy mennyire vett részt például a szobák kiosztásában.

Egy másik, szintén neve elhallgatását kérő alkalmazott szerint akkoriban tudni lehetett, hogy mindenhol vannak megfigyelések, de hogy kik és hol csinálják, azt nem. "Volt olyan, akivel együtt fociztunk, aztán később kiderült róla, hogy másodállásban is dolgozott" - utalt forrásunk az illető állambiztonsági hátterére. Azt is megemlítette, hogy ismerte D. Varga Józsefet is. "Rendesen dolgozott, és jól végezte a munkáját" - mondta, és azt is hozzátette, hogy nem tapasztalta, hogy D. Varga állambiztonsági munkát végzett volna az üzletvezető-helyettesi feladatai mellett.

Az szt-tiszti munka azonban a kutatások szerint eleve azzal járt, hogy titokban kellett végezni. A Szigorúan titkos bevezető tanulmánya szerint az idegenforgalom területén az szt-tisztek elsősorban célszemélyek operatív ellenőrzésével foglalkoztak, budapesti szállodákban másfél év alatt 316 esetben alkalmaztak operatív rendszabályokat, 115 esetben titkos kutatást. "Lényeges követelmény, különösen az idegenforgalmi területeken, hogy helyesen értelmezzük az szt-állomány szerepét... konspirációja feltétlenül biztosított legyen" - írja egy 1971-ben készített dokumentumban a Belügyminisztérium tanulmányi és propaganda csoportfőnöksége. A dokumentum a Magyarországra irányuló idegenforgalom állambiztonsági értékelésével és az ellenséges tevékenység elhárításával foglalkozik. Szerepel benne az is, hogy "az elmúlt évek során főleg az idegenforgalom kulcsterületein... az idegenforgalom intézményeiben... lényegében kiépítettük az operatív ügynöki bázisainkat".

Egy másik, 1970-ben írt belügyminisztériumi dokumentum szerint az szt-tisztek kettős feladatot látnak el kettős vezetéssel. Ez a dokumentum szerint azt jelenti, hogy az szt-tiszteknek "fokozott formában alkalmazkodniuk kell a fedőszervül használt vállalat, intézmény vagy hatóság munkafegyelméhez, politikai és szakmai moráljához, szokásaihoz". "Nem könnyű feladat mindkét helyen helytállni" - írja a BM-dokumentum.