Az újfasizmus ellen tüntettek a Kossuth téren

Vágólapra másolva!
A "cigányellenesség és az újfasizmus megállítását", valamint a roma kisebbség megvédését követelték a kormánytól az antirasszista világnap alkalmából tartott tüntetésen felszólalók. A gyöngyöspatai romák vezetője azt mondta, hogy politikai menedékjogot kérnek más uniós tagállamoktól, ha nem történnek konkrét lépések egy héten belül amiatt, hogy a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület tagjai 16 napig zaklatták a településen élő romákat.
Vágólapra másolva!

A Roma Polgárjogi Mozgalom, a Wesley János Főiskola, valamint a Társulás a Cigány Méltóság Védelméért szervezésében tartottak közös megmozdulást az antirasszizmus világnapján Budapesten, a Kossuth téren. Az MTI szerint mintegy százötvenen gyűltek össze, hogy tiltakozzanak az elmúlt hetekben Gyöngyöspatán történtek miatt.

A felszólalók hangoztatták, hogy a kormánynak fel kell lépnie a fajgyűlölő ideológiák ellen, nem szabad engedni, hogy a rasszizmus teret nyerjen a politikában és a törvényhozásban, és a demokratikus erőknek kell szerveződniük a szélsőjobboldali törekvések ellen, békés eszközökkel. A gyöngyöspatai romák vezetője azt mondta, hogy politikai menedékjogot kérnek más uniós tagállamoktól, ha nem történnek konkrét lépések egy héten belül amiatt, hogy a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület tagjai 16 napig zaklatták a településen élő romákat. Farkas János, a hevesi település roma vezetője beszámolt arról, hogy a nap folyamán találkozott Balogh Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárral, és átadta azt a helybeliek által megfogalmazott, a kormánynak címzett levelet, amelyben azt követelik, hogy az állam védje meg a roma kisebbséget.

Tamás Gáspár Miklós azt hangoztatta, hogy a "neonáci terrorizmus" ellen eddig sem volt tapasztalható az egyébként elvárható társadalmi felháborodás, gyenge szavakkal tiltakoztak a romagyilkosságok, a politikusok elleni merényletek elkövetése miatt. A filozófus "tragikusnak és reménytelennek" látja az ország helyzetét, ezért úgy véli, "a szegények erejére" van szükség, csak a szervezett mozgalom segíthet egy erőtlen társadalomnak, mert a szegények ereje abban van, hogy sokan vannak.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]

Az Amnesty International Magyarország szervezésében Budapesten, a Belügyminisztérium előtt tartottak gyertyagyújtással egybekötött demonstrációt. Jeney Orsolya, a szervezet igazgatója a Belügyminisztérium előtt összegyűlt mintegy száz ember előtt azt hangoztatta, hogy ma Magyarországon elsősorban a roma közösségeket éri faji alapú hátrányos megkülönböztetés. Példaként az elmúlt hetekben történt gyöngyöspatai eseményeket emelte ki.

Balogh Zoltán, a társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkár a világnap alkalmából kiadott nyilatkozatában azt mondta, hogy a kormány határozottan fellép a gyűlöletből fakadó félelemkeltéssel és erőszakkal szemben.

A Kossuth téri demonstrációval csaknem egy időben a magát Magyar Nemzeti Gárdának nevező szerveződés is tüntetést tartott a fővárosban a közbiztonság javításáért. A mintegy száz ember a rendőrség budapesti, Teve utcai székháza előtt tartott demonstrációt. A szónokok azt hangsúlyozták, hiába ígérte meg a kormány, hogy két hét alatt rendet tesz az országban, ez elmaradt. A "cigánybűnözést" emlegetve a közbiztonság területén tapasztalható "fejetlenség" ellen tiltakoztak, és felhívták a belügyminiszter és a kormány figyelmét arra, hogy még mindig nincs elég rendőr néhány településen. A tüntetés szervezői szerint vissza kellene állítani a csendőrséget, és elhangzott az is, hogy a politikának támogatnia kellene az olyan szervezeteket, mint a Magyar Nemzeti Gárda.

Az [origo] hazai félkatonai szervezetekről írt cikkét itt olvashatja.