A fővárosi KDNP is elvinné Károlyi szobrát a Kossuth térről

Vágólapra másolva!
A Memento Parkba szállíttatná Károlyi Mihály szobrát a KDNP budapesti választmánya. Korábban már a Jobbik is kezdeményezte, hogy a szobrot távolítsák el a Kossuth térről.
Vágólapra másolva!

A Kereszténydemokrata Néppárt budapesti választmánya szerint nem méltó arra Károlyi Mihály, hogy a Parlament közelében emlékezzenek rá, ezért azt kérik a Fővárosi Közgyűléstől, hogy távolítsák el a Kossuth térről a volt miniszterelnök szobrát.

A párt választmánya azt javasolja, hogy a szobor kerüljön a Memento Parkba, Marx, Engels, Lenin, Kun Béla, Ságvári Endre és Münnich Ferenc társaságába.

Korábban már a Jobbik is kezdeményezte, hogy a szobrot távolítsák el a Kossuth térről. Azt szerették volna, ha az Országgyűlés politikai nyilatkozatot fogad el, amelyben felkéri az érintett önkormányzatot a szoborcserére. A kulturális bizottság végül nem foglalkozott a kérdéssel.