Blikk: A kriminálpszichológus szerint újra lecsaphat a bombás zsaroló

Vágólapra másolva!
Mivel több szakértő amatőrnek minősítette a próbálkozást, elképzelhető, hogy újra bizonyítani akar az a férfi, aki múlt pénteken egy füstölő hátizsákot helyezett el az egyik fővárosi bankban - írja a Blikk egy kriminálpszichológusra hivatkozva. Végh József szerint elképzelhető, hogy a tettest nem is a pénz érdekelte, csak fel akarta hívni magára a figyelmet.
Vágólapra másolva!

A Blikk által megkérdezett szakértő szerint gyorsan fel kell kutatnia a rendőrségnek azt a férfit, aki a rendőrség megfogalmazása szerint egy valódi veszélyt jelentő szerkezetet hagyott egy bankfiókban a fővárosban múlt hét pénteken, mert "versenyt futnak az idővel".

"Nem vették komolyan, és emiatt nagyon is valószínű, hogy erőt demonstrál. A nemzetközi kriminalisztika történetében volt már ehhez hasonló eset, akkor is újra akcióba lépett a fenyegetőző pokolgépkészítő - modta a lapnak Végh József kriminálpszichológus, hozzátéve, az sem kizárt, hogy valójában nem is a pénz érdekelte a férfit, csak fel akarta hívni magára a figyelmet, ez pedig a legveszélyesebb bűnelkövetőre utal.

A Blikk úgy tudja, hogy a rendőrség a bankfiók 300 méteres körzetében lévő biztonsági kamerák felvételeit elemzi a legalaposabban. Ennek oka, hogy az autóknál használatos ajtónyitó távirányítóval működő bomba csak 300 méteren belülről volt indítható. A kattanások és a fültanúk által hallott puffanás azt valószínűsíti, hogy meg is próbálta felrobbantani a bombát a férfi, ám feltehetőleg besült a szerkezet.

A lap szerint annak a valószínűsége a legnagyobb, hogy a bankfiókkal szemben, a körút másik oldalán állhatott a házfal tövében vagy egy kapu takarásában. Az elsődleges tűzszerészi szakvélemény szerint a robbanás zárt térben okozhatott volna halálesetet, mégsem volt annyira veszélyes.

Mint arról beszámoltunk, egy férfi sporttáskába rejtett robbanószerkezetet hagyott pénteken a József körút egyik bankfiókjában. A férfi a bomba mellé tett levélben 30 milliót követelt. A pénzt egy külföldi bankszámlaszámra kellett volna utalnia a banknak, a számlaszámot azonban nem írta oda a tettes.

Hétfő este újabb banknál találtak gyanús csomagot, később azonban kiderült, hogy vaklárma volt a riasztás.