Vágólapra másolva!
Egyelőre nem tudni, hogy milyen iratokat vittek el a szikszói jegyző irodájából, amelyet ismeretlenek átkutattak keddre virradóan.
Vágólapra másolva!

Betörtek a jegyző irodájába Szikszón. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen a takarító fedezte fel kedd reggel, hogy nyitva van a polgármesteri hivatalban lévő iroda ajtaja. A zárat a tettes megrongálta, úgy jutott be a helyiségbe.

A polgármesteri hivatal szóvivője szerint a szobában az önkormányzat hivatalos dokumentumai voltak, az irodában "átható kutakodás, keresés nyomai" látszottak. Szikszó polgármesteri hivatala nevében Laczkó Csabáné megbízott jegyző bejelentést tett ismeretlen tettes ellen a rendőrségen.