Blikk: Törvénytelenül vett fel közpénzt a ceglédi polgármester

Vágólapra másolva!
A Blikk szerint hónapokon át a ceglédi önkormányzattól és az Országgyűléstől is kapott fizetést Földi László KDNP-s politikus. A ceglédi polgármesternek csak decemberben szóltak, hogy a dupla fizetés törvénytelen. Földi László visszafizeti a jogtalanul felvett közpénzt.
Vágólapra másolva!

Június és december között törvénytelenül vett fel több százezer forint közpénzt Földi László KDNP-s országgyűlési képviselő, ceglédi polgármester - írja a szerdai Blikk. A napilap becslései szerint a politikus 400-600 ezer forintot vehetett fel jogellenesen, miután az önkormányzati költségtérítését és a teljes összegű választókerületi pótlékát az Országgyűlésben.

A képviselő a lapnak azt mondta, csak decemberben figyelmeztették arra, hogy törvénytelen felvenni a két összeget egyszerre. "Nem akartam törvényt sérteni, nem volt szándékos, ami történt" - mondta a Blikknek Földi László. A politikus azzal magyarázta a duplázást, hogy képviselővé választása után nagyon sok munkája volt, és erre nem tudott eléggé odafigyelni. A ceglédi polgármester a Blikknek azt mondta, hogy vissza fogja fizetni a jogtalanul felvett költségtérítést.

Eddig már öt országgyűlési képviselőről derült ki, hogy két helyről is költségtérítést számolt el. Zsiga Marcell, Papcsák Ferenc és Szabó Zsolt is törvénytelen módon vett fel dupla költségtérítést, őket a Fidesz etikai bizottsága 150, illetve 250-250 ezer forintra büntette. A KDNP-s Kalmár Ferenc két állami cég felügyelőbizottságából vett fel törvénytelenül pénzt, őt nem vonta felelősségre a párja, a jogellenesen felvett összeget ő is visszafizette.