Nem találtak bombát az Allee bevásárlóközpontban

Vágólapra másolva!
Bombariadó miatt kiürítették a XI. kerületi Allee bevásárlóközpontot vasárnap késő délután. A Budapesti rendőrfőkapitányság sajtószővivője este tizenegykor elmondta, hogy  az épület átvizsgálása befejeződött, a tűzszerészek nem találtak semmit.
Vágólapra másolva!

Egy ismeretlen férfihang hívta fel vasánap háromnegyed öt körül a rendőrség központi segélyhívószámát, hogy bomba fog robbanni az Allee bevásárlóközpontban - közölte az [origo]-val a Budapesti Rendőrfőkapitányság sajtószóvivője. A hívás egy VII. kerületi nyilvános telefonfülkéből érkezett.

A tűzszerészek egészen este tizenegyig vizsgálták a kiürített épületet, de nem találtak semmit - mondta a szóvivő. A bevásárlóközpont üzletei hérfőn reggel a szokásos időpontban nyitva lesznek - tette hozzá a szóvivő.