Új javaslatokat tesz az alkotmányhoz Orbán Viktor

Vágólapra másolva!
Orbán Viktor napirend előtti felszólalásával kezdődik hétfőn az Országgyűlés ülése, mely során a miniszterelnök a nemzeti konzultáció eredményéről számol be a háznak. A képviselők ez után döntenek az alkotmányjavaslatok részletes vitára bocsátásáról.
Vágólapra másolva!

A nemzeti konzultáció eredményét ismerteti Orbán Viktor napirend előtti felszólalásában hétfőn, mely során várhatóan az új alkotmányról szóló, mintegy 920 ezer visszaérkezett kérdőív alapján tesz javaslatokat a készülő alkotmány szövegéhez.

A miniszterelnök a Facebook-oldalára szombaton feltöltött videóban közölte, hogy a beérkezett válaszokat módosító indítványok formájában beadják majd az alkotmányhoz, és azok, akik visszaküldték a véleményüket, "biztosak lehetnek benne, hogy a szavukat majd kiolvashatják az alkotmány végleges formájából" - mondta. Ezek között lehet a ténylegesen életfogytig tartó szabadságvesztés javaslatba emelése, de arra is utalt, hogy van egy-két olyan pont, amelyeket az állampolgárok tanácsára javasol kivenni a tervezett szövegből.

A parlament ez után a kormánypártok, illetve a független Szili Katalin által előterjesztett alkotmányjavaslatok részletes vitára bocsátásáról határoz. A módosító javaslatokat először az alkotmányügyi bizottság nézi át szerdán és csütörtökön. Ez után az Országgyűlés pénteken és az utána következő hétfőn összesen 15 órás időkeretben tárgyalhatja a napirenden tartott javaslat szövegének változtatására tett indítványokat.

A parlament az új alkotmány április 18-ára tervezett elfogadásáig nem tárgyal más témában előterjesztéseket. Ha a végleges javaslatot az országgyűlési képviselők kétharmada megszavazza, akkor Schmitt Pál államfő április 25-én írhatja alá a szöveget az előzetes tervek szerint. Az alkotmányjavaslatok kedden kezdett általános vitájában pénteken szólalhattak fel utoljára a képviselők, de a vitát hivatalosan csak hétfőn zárják le azért, hogy még be lehessen nyújtani módosító javaslatokat.

A képviselők a múlt héten a Fidesz-KDNP által benyújtott, Magyarország alaptörvénye című törvényjavaslathoz, illetve a független Szili Katalin A Magyar Köztársaság alkotmánya néven benyújtott előterjesztéséről vitáztak, foghíjas padsorok mellett. Az MSZP és az LMP nem vett részt a vitában.