Gyurcsány szerint Orbán csak fut a pénze után

Vágólapra másolva!
Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök szerint a jelenlegi kormány a tavaly hozott gazdasági intézkedései miatt kényszerül újabb bevételi források előteremtésére, a Széll Kálmán-terv pedig a lopakodó kiigazítások sokéves történetévé fog válni. A szocialista országgyűlési képviselő az InfoRádió Aréna című műsorában saját hibáiról is beszélt.
Vágólapra másolva!

"A szocialista kormányok két nagy hibát követtek el az elmúlt húsz évben: az egyik Horn Gyula nevéhez fűződik, aki kilenc hónapon át halogatta a gazdasági kormányzás megkezdését, a másik pedig az országot 2001 és 2006 között irányítókéhoz, akik túlzott állami szerepvállalással hatalmas mennyiségű pénzt öntöttek ki bérekre, szociális ügyekre és az infrastruktúra fejlesztésére. A 2010-es adótörvénnyel Orbán Viktor mindkettőt megismétli" - mondta Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök az InfoRádió Aréna című műsorában.

Az MSZP országgyűlési képviselője szerint a jelenlegi kormányfő csak fut a pénze után, mert az adórendszer átalakításával a költségvetésből eltűnt 600-800 milliárd forintnyi bevétel, amit máshonnan kell beszednie. "Ez ki nem kényszerített hiba" - fűzte hozzá a politikus. A Széll Kálmán-tervet értékelve Gyurcsány Ferenc azt mondta: Az a folyamatos, lopakodó, mindennapos kiigazítások sokéves történetévé fog válni.

A politikus a saját hibái között említette, hogy 2005 őszéig abban a hitben döntöttek az infrastruktúra-fejlesztésekről, hogy azok elszámolása megfelel az uniós szabályoknak. "Kiderült azonban, hogy a továbbiakban az ilyen kiadásokat hiányként kell elszámolni, akkor pedig nem maradt mozgástér: A kormány szembesült azzal, hogy a növekedés elősegítésével nem lehet legyőzni a hiányt, és nem lehet csak kis lépésekkel korrigálni. Ez Orbán Viktornak sem fog sikerülni" - jegyezte meg.

Gyurcsány Ferenc szerint az infrastruktúra fejlesztése miatt az országnak nincs oka lelkiismeret-furdalást érezni, arról azonban lehet vitatkozni, hogy a szociális transzferek és a bérek emelését úgy kellett-e elvégezni, ahogyan tették.

Összehangolná külön alkotmányelleni tüntetését az MSZP és a Charta

Az MSZP és az LMP is szervez demonstrációt az új alkotmány elfogadásának napjára és a zárószavazást megelőző hétvégére. Gyurcsány Ferenc a Magyar Demokratikus Charta rendezvényén mond beszédet.

A Népszabadság úgy tudja, hogy hétfőn Mesterházy Attila MSZP-elnök és Vitányi Iván - aki a Gyurcsány Ferenc-féle Demokratikus Kolalíciós Platformban és a chartában is érdekelt - abban állapodott meg, hogy megpróbálják összehangolni a két eseményt. A lap szerint a korábbi miniszterelnök az MSZP rendezvényén is részt vesz.