Az alaptörvény ellen szerveznek tüntetést a melegszervezetek

Vágólapra másolva!
A férfi és nő házasságának alaptörvényben való rögzítése ellen szerveznek tüntetést a budapesti Kossuth térre a melegek jogait képviselő civil szervezetek. Úgy vélik, a megfogalmazás kirekesztő, és másodrendű állampolgárokká nyilvánítja a melegeket.
Vágólapra másolva!

Tüntetést tartanak április 15-én Budapesten a magyar leszbikusok, melegek, biszexuálisok és transzneműek (LMBT) jogait képviselő civil szervezetek, tiltakozva az alkotmánytervezet házasságra vonatkozó passzusa és egyéb, általuk diszkriminatívnak tartott koncepciói ellen - közölték a szervezetek képviselői közös sajtótájékoztatójukon szerdán, Budapesten.

Kaderják Dániel, az Újkorcsoport elnöke közölte: a házasság fogalmát kirekesztő módon meghatározó alkotmánytervezet koncepciója ellen aláírásgyűjtésbe kezdett a hazai meleg bloggerek közössége, melyhez csatlakoztak más jogvédő, illetve társadalmi szervezetek, közéleti személyiségek, eddig mintegy 700-an. A nyilatkozatot minden olyan országgyűlési képviselőnek eljuttatják, aki részt vesz az alkotmány elfogadásában.

Az aláírók szerint az Országgyűlésnek benyújtott alkotmánytervezet a magyar LMBT-közösség tagjaira nézve súlyosan diszkriminatív, és visszalépést jelent a jelenlegi alkotmányhoz képest is, és vélhetőleg hosszú évekre másodrendű állampolgárokká nyilvánítja az LMBT-közösség tagjait. Az aláírók létrehozták a Meleg Egyenjogúságért Koalíciót (MEGYEK), amely egységesen kíván fellépni a társadalmi egyenlőség érdekében. Az első nyilvános megmozdulásuk az április 15-i tüntetés lesz a Kossuth tér és az Alkotmány utca sarkán.

Dombos Tamás, a Háttér Társaság a Melegekért képviselője azt mondta: a másik, szerintük problémás pontja az alkotmánytervezetnek a diszkrimináció tilalmára vonatkozó rendelkezés. Mint hozzátette, a Fidesz a korábbi ígéreteiben egyértelművé tette, hogy az Európai Unió Alapjogi Chartájára szeretné építeni az alkotmányt, ezzel szemben az alkotmány tervezete nem tartalmazza a szexuális irányultság szerinti diszkrimináció kifejezett tilalmát. Megjegyezte: ami most a magyar alkotmányba bekerülne, Európa nyugati felén sehol nem található meg.

Steigler Sándor, a Szivárvány Misszió Alapítvány kuratóriumának elnöke azt mondta: szerinte az alkotmánytervezet olyan jogfosztottságot vetít előre, amelynek elfogadása után nem lesz megállás. Dénes Balázs, a TASZ elnöke úgy fogalmazott: fontosnak tartják, hogy mindenki számára nyilvánvalóvá váljon, ez a probléma nemcsak a meleg közösség, hanem az egész ország problémája.