Előzetesben marad a felsőzsolcai jegyző

Felsőzsolcai riport 2011. március 23-án
Vágólapra másolva!
Előzetes letartóztatásban marad a felsőzsolcai jegyző és aljegyző, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság ugyanis csütörtökön elutasította fellebbezésüket; az ügyészség mindkettejüket többrendbeli vesztegetéssel vádolja.
Vágólapra másolva!

Előzetes letartóztatásban marad a felsőzsolcai jegyző és aljegyző, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság ugyanis csütörtökön elutasította fellebbezésüket; az ügyészség mindkettejüket többrendbeli vesztegetéssel vádolja.

A megyei bíróság helybenhagyta a miskolci bíróság március 23-i határozatát, amelynek alapján előzetes letartóztatásba helyezték a jegyzőt és az aljegyzőt - mondta Szabó József, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság szóvivője.

Fellebbezésüket egyebek mellett szökés, elrejtőzés, bizonyítékok eltüntetése, a bűnismétlés veszélye miatt utasította el a megyei bíróság - tette hozzá. A többrendbeli vesztegetéssel vádolt két tisztviselőt április 23-áig helyezték előzetes letartóztatásba.

Egyed Zsolt jobbikos országgyűlési képviselő múlt heti sajtótájékoztatóján azt mondta: "a jegyző minden helyi munkáért pénzt kért az azt végző vállalkozótól, és a 2010-es árvíz időszakában is "nagy visszaélések történtek".

Tóth Lajos, a Miskolchoz közeli kisváros független polgármestere a múlt héten közölte, hogy a jegyzői feladatokat a továbbiakban Pataki Anett, a hatósági osztály vezetője látja el, aki megfelelő végzettséggel rendelkezik ehhez. Megbízásához egyébként az előzetes letartóztatásban lévő jegyző hozzájárulására is szükség volt, aki azt megadta, így nem maradt törvényességi felügyelet nélkül a felsőzsolcai önkormányzat.