Feszült hangulatban zajlott a Jobbik hejőszalontai demonstrációja

A Jobbik Hejőszalontán demonstrált fáklyás felvonulással
Vágólapra másolva!
A bűnelkövetők etnikai hovatartozásáról készítendő statisztikát követeltek a Jobbik képviselői szombat este a Hejőszalontán rendezett tüntetésen. A "cigányok által elkövetett bűnök, a hozzájuk köthető terror" ellen meghirdetett tüntetést a rendőrség nagy erőkkel biztosította, a helyi romák házait pedig LMP-s politikusok és civilek vették körbe. A községben feszült volt a hangulat, de rendbontás nem történt.
Vágólapra másolva!

Feszült hangulatban telt, de rendbontás nélkül lezajlott a Jobbik hejőszalontai demonstrációja, amelyen a párt több országgyűlési képviselője is részt vett, valamint sok száz, a párttal szimpatizáló tüntető, akik közül többen a feloszlatott Magyar Gárda egyenruhájához hasonlító öltözetben jelentek meg. A tüntetést a "cigányok által elkövetett bűnök, a hozzájuk köthető terror" ellen hirdették meg. A központi rendezvény a sportpályán volt, ahol beszédek hangzottak el, de a résztvevők nem sokkal nyolc óra előtt átsétáltak ahhoz a házhoz, amelyben az az idős nő lakott, akit március 23-án meggyilkoltak.

Gyüre Csaba országgyűlési képviselő, a Jobbik országos alelnöke is jelen volt a tüntetésen, és a Független Hírügynökség tudósítójának azt mondta, hogy a rendezvénnyel a figyelemfelkeltés a céljuk, mert az utóbbi időben elszaporodtak az olyan bűncselekmények, melyeknek áldozatai egyedülálló, idős emberek.

A tüntetők azért mentek a Borsod megyei Hejőszalontára, mert ott március 23-án meggyilkoltak egy asszonyt - írta a Független Hírügynökség. Egyes információk szerint a támadók roma származásúak voltak. Az MTI szerint a Jobbik felszólalói azt követelték a kormánytól, hogy "járjon le az a két hét", amit a rendteremtésre ígért a kabinet, mert a "sokadik gyilkosság köthető cigányokhoz". A Jobbik képviselői azt is követelték, hogy a rendőrség kezdjen statisztikát vezetni a bűnelkövetők etnikai hovatartozásáról. A rendőrség már kora délutántól nagy erőkkel volt jelen Hejőszalontán, a demonstrációkra érkezőket igazoltatták. A községben feszült volt a hangulat, de rendbontás nem történt.

Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Jobbikos szimpatizánsok fáklyás felvonulása Hejőszalontán

A település romák által lakott részén az MTI szerint civilek vették körbe a romák házait, védve a benne élőket a jobbikos demonstrációtól, de ott voltak az Amnesty International jogvédő szervezet képviselői, valamint az LMP képviselői is. Az LMP közleményében azt írta, hogy "a kormány Gyöngyöspata után még egyszer nem hagyhatja cserben a rá bízott ország egyetlen négyzetcentiméterét sem". Anderkó József, Hejőszalonta polgármestere azt mondta, ő és az itt élők sem értenek egyet a településen zajló demonstrációval. Azt is hozzáfűzte, hogy nem örülnek a rendezvénynek, de kénytelenek voltak elfogadni azt. "Az itt élők a hátuk közepére nem kívánják a demonstrációt" - mondta a Független Hírügynökségnek. Szerinte az egy dolog, hogy a Jobbik demonstrál, de hogy miért Hejőszalontára jöttek, azt nem tudták megmagyarázni.