Saját cége ellen tett feljelentést a debreceni önkormányzat

Vágólapra másolva!
A deberceni önkormányzat feljelentést tett a közmunkásokat foglalkoztató Dehusz Kft.-nél feltárt pénzügyi szabálytalanságok miatt. A korábban többmilliós köztartozást felhalmozó cégnél most a bérek utáni járulékok befizetése körül találtak szabálytalanságokat.
Vágólapra másolva!

Rendőrségi feljelentést tett ismeretlen tettes ellen a debreceni önkormányzat a tulajdonában lévő Dehusz Debreceni Humán Szolgáltató Kft.-nél feltárt pénzügyi szabálytalanságok miatt - közölte az önkormányzat sajtóreferense hétfőn.

Pál Csaba ismertetése szerint a számviteli fegyelem megsértésével 33 millió forintos köztartozást halmozott fel a közmunkásokat foglalkoztató cég korábbi vezetése, emiatt az ügyvezetőt a város közgyűlése tavaly augusztusban rendkívüli felmondással elbocsátotta. Az azóta elvégzett vizsgálat további szabálytalanságokat is feltárt - tette hozzá.

Az MTI információi szerint a bérek utáni járulékok befizetése körül voltak szabálytalanságok. Az ügyben a továbbiakban a rendőrség vizsgálódik.

A Debreceni Humán Szolgáltató Nonprofit Kft.-t (Dehusz) Debrecen városa alapította. A cég főként a város közfeladatainak ellátását segíti, részt vesz a takarításban, a parlagfű-mentesítésben, és elsősorban közmunkásokat alkalmaz.