A korábbi szocialista kormányok szegényügyi intézkedéseinek felsorolásával válaszolt a romagyilkosságok keddi tárgyalásán tett látogatása miatt őt ért kritikákra Gyurcsány Ferenc korábbi kormányfő. Azt is írta a Facebookon, hogy megjelenésével véleményét és érzéseit akaratra láthatóvá tenni.

A Facebookon reagált Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök azokra a kritikákra, amelyek azért érték, mert kedden megjelent a romagyilkosságok ügyében folyó per tárgyalásán, és amelyekben a szegények megsegítését célzó tetteket hiányolták. Gyurcsány közölte, véleményét és érzéseit akaratra láthatóvá tenni megjelenésével.

Azt is írta, nagyon fontosnak tartja a gesztusokat, de a korábbi szocialista kormányok nem csak gesztuspolitizálást folytattak, majd felsorolta az idevágó intézkedéseiket az Egyenlő Bánásmód Hatósága felállításától kezdve, a roma fiataloknak szervezett közigazgatási gyakornoki programon keresztül a védőnői hálózat bővítéséig, és a lakásépítéshez igénybe vehető szociálpolitikai kedvezmény kiterjesztetéséig. Összesen kilenc intézkedést említett. A volt kormányfő egyúttal kritizálta a Fideszt, amely szerinte visszavont több általa említett, meghozott intézkedést is.

Gyurcsány az első szünetig ült bent a romák elleni támadássorozat vádlottjainak keddi tárgyalásán. Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke kedden hevesen kritizálta a volt kormányfőt ezért. Kósa botrányosnak nevezte Gyurcsány tettét.