"Agresszív bolsevik módszer" miatt csapott össze az MSZP-sekkel Tarlós

Vágólapra másolva!
Vitát robbantottak ki a fővárosi szocialista képviselők a közgyűlés szerdai ülésén, amikor EU-s és fővárosi zászlót helyeztek el a teremben. Tarlós István főpolgármester keményen bírálta az MSZP akcióját, és bejelentette, hogy eltávolíttatja a zászlókat a teremből.
Vágólapra másolva!

Az ülésteremben elhelyezett zászlók miatt csapott össze szerdán a fővárosi közgyűlésben Tarlós István főpolgármester és az MSZP frakciója. Tarlós már korábban úgy rendelkezett, hogy a teremben csak nemzeti színű zászlók legyenek, és száműzte az elődje, Demszky Gábor által szívesen használt piros-sárga-kék színű fővárosi lobogót (ennek okairól korábbi cikkünkben olvashat), illetve mellőzte az EU-s zászlót is.

A szerdai közgyűlésen a szocialisták három zászlót állítottak fel saját padsoruk mögött: egy EU-s, egy nemzeti színű és egy fővárosi lobogót. Ezt Tarlós "agresszív bolsevik módszernek" minősítette, és kifogásolta az akciót. A főpolgármester bejelentett, hogy eltávolíttatja a zászlókat, az MSZP-sek pedig "mehetnek panaszkodni a Népszavához".

Az ebédszünet elrendelésekor Horváth Csaba MSZP-frakcióvezető, Töttő Kata és Havas Szófia képviselőkkel együtt feltekerte és magával vitte a három zászlót. Horváth azt mondta, szünet után visszahozzák azokat, csak tartanak tőle, hogy "a mosásba kerülnek, ahonnan soha nem jönnek vissza". A képviselők ebédszünet után végül zászlók nélkül tértek vissza.

Az MSZP az ülés elején bejelentette azt is, hogy nem kíván részt venni annak a bizottságnak a munkájában, amely a fővárosi közterületek használatára szóló engedélyeket adja ki. A testület az eredeti előterjesztés szerint három fővel jött volna létre, de az LMP és a Jobbik kezdeményezésére ötfősre bővítették. A közterület-bizottságot a fideszes Ughy Attila vezeti, rajta kívül két fideszes, egy jobbikos és egy LMP-s képviselő kap benne helyet.