Orbán Viktor munkát ígért cigányok tízezreinek, a kormány több tagja az uniós romastratégia elfogadásának felgyorsulásában bizakodott, de a magánbeszélgetésekben előkerültek a gyöngyöspataihoz hasonló konfliktusok is. Riport a Budapesten tartott Európai Roma Platformról.

"Legyetek szerencsések, Istennel talállak benneteket!" - ezzel a roma mondással indította Káli-Horváth Kálmán konferancié azt a gálaműsort, amely az Ötödik Európai Roma Platform megnyitóünnepsége volt. A Millenárison rendezett eseményen beszédet mondott Orbán Viktor miniszterelnök és az Európai Bizottság két tagja, az alapjogokért felelős Viviane Reding, és a foglalkoztatási biztos, Andor László is. A pénteken is folytatódó szakmai konferencia legfőbb témája az Unió által közelmúltban elfogadott két romastratégiai dokumentum, de több utalás történt a gyöngyöspatai konfliktusra is.

"Mi, fehérek, feketék, barnák ugyanabból az anyagból vagyunk, ugyanabból a vérből" - mondta a gála elején Balog Zoltán társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkár. A Platform középpontjába a sokszínűséget és az együttműködést kívánták helyezni. A gálán a politikusok beszédeit több produkció is kísérte, fellépett többek között Molnár Ferenc Caramel és Palya Bea is.

"Több mint százezer embernek fogunk közmunkát szervezni", "több tízezer roma fiatalnak fogunk piacképes szakképzettséget nyújtani". Ezeket az ígéretek tette a gálán elmondott beszédében Orbán Viktor, aki azt is kifejtette, hogy több, a cigányság felzárkóztatásával, esélyeinek javításával foglalkozó konferencián is részt vett, mégis az a benyomása, mintha a problémák gyorsabban nőnének, mint a megoldások érdekében mozgósított energia. Orbán azt is bejelentette, hogy a jövő héten megállapodást fog kötni Farkas Flóriánnal, az Országos Roma Önkormányzat elnökével (aki egyben a Fidesz parlamenti képviselője is) a cigányság problémáinak megoldására.

Mindenki méltatta az uniós szervek által készített romastratégiát

"Cigányok nélkül a jövőben semmit nem lehet csinálni cigányügyben" - mondta az [origo]-nak Farkas Flórián a gála szünetében. Azt is hozzátette az Unió által készítendő romastratégiával kapcsolatban, hogy szerinte amíg a romaügy nem "európaizálódik", addig a nemzetállamok nem fognak semmilyen felelősséget vállalni a romák helyzetének javításáért. A mostani romastratégiát azonban "áttörésnek" nevezte, mert "az agyakba elkezdett a cigányügy mint olyan bekerülni".

Fotó: Hajdú D. András [origo]

Farkas Flórián a gála szünetében

Az uniós romastratégiát csak nagy vonalakban érintették a felszólalók, de mindannyian fontos lépésnek nevezték a stratégia elkészítését. Kritikai hozzászólás nem is igazán hangzott el, bár Járóka Lívia fideszes európai parlamenti képviselő, a stratégia egyik alapdokumentumának készítője beszédében megemlítette, hogy az Európai Bizottság által elfogadott keretterv "számos ponton lehetne sokkal bátrabb, világosabb és határozottabb". A végleges uniós romastratégia elfogadása azonban még nem történt meg, a tervezet ugyanis az Európai Tanácsnak is jóvá kell hagynia, ehhez pedig a magyar soros elnökség feladata az egyeztetések lebonyolítása.

"Jó esélyt látok rá" - mondta az [origo]-nak Győri Enikő uniós ügyekért felelős államtitkár arra a kérdésre, hogy van-e esély a tervezet elfogadására a kitűzött júliusi időpontig. Szerinte az egyeztetések lefolytatása mostantól "abszolút, a mi dolgunk", de a magyar elnökség már hónapok óta egyeztet a tagállamokkal. Szerinte nem volt minden tagállam számára egyértelmű, hogy legyen ilyen stratégia ezért "meg kellett győzniük" őket, de Győri szerint "ma már egyetlen ország sem mondja azt, hogy erre nincs szükség".

Gyöngyöspatáról beszélgettek a vendégek

"Korrektként" jellemezték a platform pénteken megrendezésre kerülő szakmai részét az [origo] által megkérdezett szakmai szervezetek képviselői is. Többen is azt mondták, hogy a rendezvényre nagy számban hívták meg a civil és roma szervezetek képviselőt, és a téma fontosságát jelzi az is, hogy két uniós biztos is jelen van. "Idő kell hozzá, de jó kerékvágásban vagyunk" -mondta az [origo]-nak a száztagú cigányzenekar egyik tagja a rendezvényen.

Ugyan a felszólalok nem említették, de szintén szerepet kapott a gálán a gyöngyöspatai konfliktus is. A rendezvényről készült háttéranyag több olyan, a Belügyminisztérium, illetve a társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkárság által kiadott közleményt is tartalmazott, amelyek hangsúlyozták azt, hogy "Magyarországon rasszista, nemzetiségellenes fellépésnek nincs helye". A Jobbikhoz köthető polgárőrök gyöngyöspatai járőrözése azonban a rendezvény szünetében is szóba került a vendégek között.

Fotó: Hajdú D. András [origo]

A rendezvényre több roma és civil szervezetet, valamint az egyházak képviselőit is meghívták

"A Fidesz kormány legalább próbál tenni valamit" - mondta a konfliktuskezelő csoportok létrehozásáról az [origo]-nak Lakatos Zsolt, az Együtt Szebb Jövőért Roma - Magyar Egyesület képviselője. Lakatos többedmagával éppen Gyöngyöspatáról beszélgetett. Mint mondta, azért került szóba, mert ő gyöngyösi. Lakatos szerint már az előző kormánynak is tennie kellett volna ilyen "gyakorlatias intézkedéseket".

A Heves megyei Gyöngyöspata és a félkatonai szervezetek elleni fellépés ügye az után került az érdeklődés középpontjába, hogy a Jobbikhoz és a betiltott Magyar Gárdához több szálon kötődő Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület több tucat tagja március 1-jén járőrözni kezdett a településen, arra hivatkozva, hogy szerintük a helyi cigányok rettegésben tartják a lakosságot. "2002-ben alapítottuk ezt a szervezet" - válaszolta Lakatos arra kérdésünkre, hogy van-e valamilyen kapcsolat a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület és az Együtt Szebb Jövőért Roma - Magyar Egyesület neve között. A Szebb Jövőért Polgárőr Egyesületet tavaly jegyezték be. "Büszkék vagyunk rá, hogy ez a név ilyen kelendő" - fűzte hozzá Lakatos.

A konfliktuskezelő csoportok létrehozását a héten jelentette be a társadalmi felzárkoztatásért felelős államtitkárság. A csoportok kormánymegbízottakból, a rendőrség megyei vezetőiből, a társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárság munkatársaiból, az illetékes polgármesterekből és a cigány kisebbségi önkormányzat vezetőjéből állna, a céljuk pedig a gyöngyöspataihoz és a hejőszalontaihoz hasonló feszültségek megoldása. "Önmagában a konfliktuskezelő munkacsoportok nem elégségesek, ehhez kell egy szociális felzárkóztatási program is" - mondta kérdésünkre Farkas Flórián, de azt is hozzátette, hogy szerinte a kormány jól kezeli ezt a problémát , és "ez meg lesz állítva".

Az Európai Unió romastratégiáját a soros magyar elnökség egyik prioritásának nevezte, az elmúlt hónapokban pedig több uniós szervezet is előállt a saját tervezetével a témában. Március 9-én az Európai Parlament fogadta el egyértelmű többséggel Járóka Lívia EP-képviselő jelentését, az Európai Bizottság pedig kedden hozta nyilvánosságra, a Viviane Reding és Andor László kezei alatt formálódó Nemzeti Roma Stratégiák Európai Keretrendszerének nevezett ajánlását. Mindkét dokumentum az európai roma kisebbség felzárkóztatását tűzi ki célként. Mindkét dokumentum kiemelten kezeli a roma gyerekek oktatásának támogatását és gazdasági alapon indokolják a romák integrációjának szükségességét. Az Európai Parlament és az Európai Bizottság által készített dokumentumokról ebben és ebben a cikkünkben olvashat részletesebben.