Hetekkel később lett gyanús a furcsa randi a romagyilkosságok nyomozóinak

Cs. István a romagyilkosságok egyik vádlottja
Vágólapra másolva!
Hiába igazoltatták, csak másfél hónappal az eset után lett érdekes a rendőrség számára, hogy a romagyilkosságok egyik vádlottja, az egyik gyilkosság után másfél órával, éjfél környékén, távcsővel és URH-rádióval a kocsijában, otthonától hatvan kilométerre várakozott egy interneten megismert lányra, holott éppen barátnője kocsijában ült. Az [origo] birtokába került rendőrségi jelentés szerint ezt követően kezdték fokozottan figyelni Cs. Istvánt, és egy rejtélyes terepjáróról is szó esik a dokumentumban.
Vágólapra másolva!

Miután 2009. április 22-én, este 10 óra magasságában gyilkosság áldozata lett a tiszalöki házából éppen éjszakai műszakjára induló Kóka Jenő, a Hajdú Megyei Rendőr-főkapitányság fokozott ellenőrzést rendelt a környéken. A gyilkosság után mintegy másfél órával, a Tiszalöktől közúton 31 kilométerre fekvő Polgáron a helyi rendőrőrs egyik zászlósa felfigyelt egy parkoló, szürke Opel Astrára, amelyben egy fiatal férfi várakozott. A rendőr a fokozott ellenőrzés miatt a férfi igazoltatása mellett döntött.

A kocsiban várakozó, a Polgártól hatvan kilométerre fekvő Bocskaikertben lakó férfi azt állította magáról, egy, az interneten megismert lánnyal randevúzott volna Polgáron, aki azonban nem ment el a találkozóra. Miután átadta a rendőrnek igazolványait, azt mondta, hogy a kocsi Angliában élő barátnőjéé. A járőr a kocsi átvizsgálása során nem talált semmi törvénybe ütközőt, de az aznapi bűncselekmény miatt felkeltették a figyelmét a kocsiban lévő tárgyak: az első üléseknél lévő, egy-egy doboz energiaital, egy kézi CB-rádió, egy üres gitártok, valamint egy távcső. A rendőr szerint a fiatal férfi magyarázattal tudott szolgálni, hogy miért vannak nála ezek a tárgyak, így a rendőr befejezte a fiatal férfi igazoltatását.

Különös randevú

A fiatal férfi Cs. István volt, a romák elleni támadások negyedrendű vádlottja, a rendőrségi igazoltatás ismertetése pedig az ügy nyomozását lefolytató Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) különleges ügyekkel foglalkozó főosztályának 2009. június 10-én készült jelentéséből származik. Az [origo] birtokába került háromoldalas jelentés tehát másfél hónappal a gyilkosság után készült el, elkészítésének körülményeiről pedig mindössze az derül ki, hogy a hajdú-bihari rendőrségtől kapott információkra támaszkodik, és "az adott körülmények között, az intézkedő rendőr által tapasztaltak megalapozták nevezett személy ellenőrzését".

Az NNI-jelentés szerint a járőrnek nem tűnt fel, hogy miért akar valaki 23:40-kor randevúzni egy ismeretlen lánnyal, ráadásul hatvan kilométerre a lakóhelyétől. Pláne egy olyan férfi, akinek állítása szerint barátnője van, legalábbis a jelentés szerint Cs. István azt mondta, az általa használt kocsi a külföldön tartózkodó barátnőjéé. A jelentés szerint a randevú amiatt hiúsult meg, mert a lány nem érkezett meg, de a járőrnek az sem szúrt szemet, hogy ennek ellenére Cs. István nem hagyta el a helyszínt.

Cs. István, akinek kulcsfontosságú a szerepe a per során, később a rendőrségnek tett vallomásában és a bíróság pénteki tárgyalásán is azt mondta ugyanerről az estéről, hogy a gyilkosságot a cigányok elleni támadások elsőrendű vádlottja, K. Árpád követte el, ő pedig sofőrként kísérte el a támadást végrehajtó férfit és testvérét, a másodrendű vádlott K. Istvánt. Cs. István azt mondta, amikor elindultak Debrecenből a gyilkosság estéjén, még azt hitte, hogy katonáskodni mennek terepre, és a Tiszalökig vezető út során sem árulták el neki, hova mennek és mit csinálnak pontosan. Azt mondta, hogy ez nagyon feszültté tette és összezavarta, és ez az érzése tovább nőtt, amikor társai Tiszalöknél kiszálltak a kocsiból, őt pedig nem vitték magukkal, csak annyit mondtak neki, hogy később felhívják.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Cs. István a bíróságon. A tárgyalássorozatról készült fotókat a képre kattintva nézheti meg.

A rendőri ellenőrzésről Cs. István azonban a bíróság pénteki tárgyalásán azt is mondta, hogy a zavartság ellenére a járőrnek már "nyugodtan tudott rögtönözni", hogy mit csinál, és miért vannak nála a különböző tárgyak (az igazoltatást érintő tárgyalásról itt olvashat). Vallomásában Cs. István azt mondta, hogy édesapja madarászik, emiatt volt nála távcső. A vádlott vallomásában azt is mondta, arra már nem emlékszik, hogy az amúgy engedélyköteles URH-rádiót mivel magyarázta, de a jelentés szerint a rendőrnek az sem volt feltűnő, hogy csak egy darab rádió volt a kocsiban, párja nem volt. A kocsiban lévő, az ellenőrzés során üres gitártokban a vádirat szerint a fegyvereket szállították. A rendőr azt sem vette észre, amikor az igazoltatás közben egy telefonhívást kapott Cs. István. A vádiratban szerepel, hogy a tiszalöki támadás végrehajtói felhívták Cs. Istvánt, aki szájához emelte a készüléket, és csak annyit mondott bele, hogy igazoltatják. Az ellentmondásokra Miszori László, a büntetőpert levezénylő bírói tanács elnöke is felfigyelt. "Arra mit mondott a rendőröknek, hogy volt önnél egy távcső, egy katonai rádió, és randira ment?" - szegezte a kérdést Miszori Cs. Istvánnak a pénteki tárgyaláson. A férfi erre további magyarázatot nem adott azon kívül, ami a vallomásában szerepelt.

Ellentmondásos NNI-információk

Az NNI 2009. júniusi jelentése szerint tehát ez az igazoltatás alapozta meg Cs. István ellenőrzését, amely azt jelentette, hogy egy 2007-es rendőri adatbázis alapján gyűjtöttek össze adatokat Cs. Istvánról. Ebből az derült ki, hogy Cs. István szerződéses katona, a valóságban azonban már koszovói szolgálatának 2008 februári lejárta után kérelmezte leszerelését, ami 2009 februárjában történt meg. A dokumentum szerint 2006-ban Cs. István ellen garázdaság miatt indult eljárás, mert "hangos kiabálással" bírált egy Fradi-drukkert, akinek kitépte nyakából Fradi-sálját, és hámsérüléseket okozott neki. Itt szintén van egy ellentmondás, Cs. István ugyanis azt mondta a pénteki tárgyaláson, hogy csak egyszer indult ellene rendőrségi eljárás, mégpedig 2003 környékén garázdaság miatt, amikor próbaidőre bocsátották. A bíróságnak azonban nem számolt be a 2006-os esetről, amikor a bíró arról kérdezte, hogy korábban milyen eljárások indultak ellene.

Az NNI-jelentés szerint az "interneten folytatott adatgyűjtés során megállapítást nyert, hogy nevezett személy 'szélsőjobb beállítottságú". Ezen kívül azonban semmilyen gyanús információt nem találtak róla, a romagyilkosságok során használt telefonhívásokat összegző "torony adatbázisban" nem szerepel a neve, és sem fegyver, sem egyéb adatbázisokban nincs benne. Cs. István ugyanakkor azt mondta a bíróságon, hogy van egy gázpisztolya, amit a szabályoknak megfelelően be is jelentett a rendőrségen.

A rejtélyes Touareg

A romagyilkosság vádlottjainak elfogása előtt két és fél hónappal készült NNI-jelentésből az is kiderül, hogy a nyomozók akkor azt gondolták, hogy egy Volkswagen Touareg típusú, sötét színű terepjárót használhattak az elkövetők, emiatt az ilyen típusú kocsik ellenőrzése "folyamatban van". Erre egy, a jelentésben meg nem nevezett védett tanúra hivatkoznak, illetve egy K. J. monogramú tanúra, akinek viszont nem szerepel a neve a vádiratban, ahol az összes tanú neve fel van sorolva. A jelentés szerint a gyilkosság idején több tanú is arról számolt be, hogy láttak egy sötét színű, nagy méretű autót lassan, lekapcsolt lámpákkal közlekedni. A vádiratból viszont az derül ki, hogy valamennyi gyilkosságnál a szürke Opel Astrát használták, amelyet ellenőriztek Polgárnál.

Az NNI-jelentés végén az olvasható, hogy a rendőrség rendelkezésére álló adatok alapján nem lenne indokolt, hogy Cs. Istvánt szorosabban ellenőrizzék, de az "intézkedések során tapasztalt összkörülmények" miatt a férfi nem zárható ki az elkövetői körből. A jelentés utolsó mondata arra, a sajtóban is többször megjelent és tárgyaláson is elhangzott eseményre is magyarázatot adhat, hogy a tiszalöki gyilkosság után, miért találkozott Cs. István a Katonai Biztonsági Hivatal (KBH) egyik munkatársával. Cs. István bíróságon tett vallomásából az derült ki, hogy 2003-2004 környékén, amikor szerződéses katonának állt, kereste meg a KBH, hogy beszervezzék, és információkkal szolgáljon különböző szélsőjobboldali emberekről, megmozdulásokról. Az NNI dokumentumából az derül ki, hogy a jelentés javasolja, hogy a "rendelkezésre álló adatok alapján célszerű beszerezni" a KBH Cs. Istvánról szóló információit, majd ezt követően "vizsgálni a szorosabb ellenőrzések bevetésének szükségességét".