Az érkező rendőrök miatt "jutalompihenőt" kaptak a Hajdúhadházon járőrözők

A Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület tagjai járőröznek Hajdúhadházon
Vágólapra másolva!
Mivel rendőri erők indultak Hajdúhadházra, "okafogyottá vált" az éjszakai járőrözés a Jobbik országgyűlési képviselője szerint, aki elmondta, hogy tizenkét órás pihenőt kaptak a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület járőröző tagjai. Korábban azt mondta, hogy Pintér Sándor belügyminiszter nyilatkozata blöff volt, ezért az utcán maradnak.
Vágólapra másolva!

Rubi Gergely jobbikos képviselő szerda este újságírók jelenlétében jelezte a városi rendőrkapitányságon, hogy a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület fél tizenegytől másnap délelőtt fél tizenegyig nem járőrözik Hajdúhadházon, "jutalompihenőt" kapnak a polgárőrök, akik - mint mondta - két helyi bázisukon pihennek.

Miután Pintér Sándor belügyminiszter szerdán korábban azt közölte, hogy az egyesület befejezte a járőrözést, Rubi az [origo]-nak azt mondta, hogy a miniszter "blöffölni próbált, de nem jött be". Szerinte amikor megtudták, hogy a rendőrség intézkedni fog, visszahívták az embereiket, de később, amikor megtudták, hogy miről van szó, akkor újra kimentek az utcára.

Rubi Gergely elmondása szerint csütörtök délelőtt folytatják a járőrözést, s meglátogatja az egyesület tagjait Vona Gábor, a Jobbik elnöke is.

A politikus szerint azért kapnak pihenőt a járőrözők, mert információja szerint komoly rendőri erők indultak el a fővárosból és a környékről Hajdúhadházra, ezért éjszakára "okafogyottá válik", hogy az utcán legyenek. A megyei rendőrségi szóvivő nem kívánt nyilatkozni az ügyben.

"Ez volt a célunk, hogy sok rendőr legyen, s biztosítsa a közbiztonságot, ami most teljesül, ezért pihenhetünk egy kicsit" - mondta.

Hajdúhadházon a készenléti rendőrök helyi parancsnoka arra a kérdésre, hogy a rendőri erők miként kívánnak érvényt szerezni a belügyminiszteri közlésnek, a hajdúhadházi rendőrkapitányhoz irányította az újságírókat, aki szerint viszont a megyei rendőrségi szóvivő az illetékes az ügyben. Utóbbi nem kívánt nyilatkozni.

Rubi Gergely az MTI-nek elmondta: hatóránként a "szolgálati vezénylést" jelzi a városi rendőrkapitánynak, vagyis "együttműködnek" a rendőrséggel, így pontosan tudják, hogy adott időszakban a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület hány tagja teljesít járőrszolgálatot.

A jobbikos politikus szerint a belügyminiszter bejelentésének "nincs jogi háttere", így "természetesen folytatták" a járőrözést szerda este, erről tájékoztatták is a helyi rendőrséget - tette hozzá, megjegyezve: "felháborítónak tartja", hogy Pintér Sándor "el akarja zavarni" az egyesület tagjait Hajdúhadházról, holott közülük negyvenen helyi lakosok.

Miközben Rubi Gergely a helyi rendőrkapitányság épülete előtt nyilatkozott, megérkezett Lakatos László hajdúhadházi cigány vajda is, aki kijelentette: örül az egyesület jelenlétének, azóta nyugodtabban alszanak a településen. Azt mondta, semmilyen atrocitás nem történt, nem retteg Hajdúhadház, kevesebb lenne bűncselekmény, ha folyamatos lenne a járőrözés.