Orbán és Pintér szigorú szavai mellett folytatódik a járőrözés

Rendőrök kerékpárost igazoltatnak, Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület tagjai járőröznek Hajdúhadházon
Vágólapra másolva!
Orbán Viktor Brüsszelben, Pintér Sándor pedig egy hazai uniós rendezvényen ítélte el a romák által lakott területeken feltűnő polgárőrök járőrözését, az [origo] tudósítója szerint azonban Hajdúhadházon nem hagyták abba a tevékenységüket. Pintér szerint szabálysértést követnek el a polgárőrök, eddig azonban egyelőre igazoltatásokról érkeztek hírek.
Vágólapra másolva!

"Meggyőződésem, hogy szabálysértések folynak, amelyeket a hatóságok megfelelően fognak kezelni" - mondta újságíróknak Pintér Sándor belügyminiszter a Hajdúhadházon a Szebb Jövőért Polgár Egyesület jelenléte miatt kialakult helyzetről csütörtökön. "Én a törvényesség talaján állok" - jelenette ki tudósítónk szerint Pintér, aki a törvényesség betartását kérte a helyszínen szolgálatot teljesítő rendőröktől "azokkal szemben, akik erre nem hajlandók".

Pintért az EU és az Egyesült Államok bel- és igazságügy-minisztereinek gödöllői informális találkozóján kérdezték a Hajdú-Bihar megyei kisvárosban kialakult helyzetről. Hajdúhadházon hétfő óta járőrözik mintegy kétszáz emberrel a Jobbikhoz és a betiltott Magyar Gárdához több szálon kötődő Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület, állításuk szerint azért, hogy hogy "rendet teremtsen" a romák által sűrűn lakott településen.

Orbán szerint elfogadhatatlan

Orbán Viktor miniszterelnök egy másik uniós rendezvényen, Brüsszelben szólt a polgárőrök tevékenységéről, amikor nem kifejezetten a hajdúhadházi konfliktusról, hanem általában a romastratégiáról beszélt. "Elfogadhatatlan, hogy a rendfenntartás jogát az államon kívül valaki magának vindikálja. Aki így tesz, azzal rövid úton össze fogunk ütközni" - jelentette ki a miniszterelnök Brüsszelben, a soros magyar elnökség eddigi időszakát értékelő tájékoztatóján, amelyet élőben közvetítettek az interneten.

A kormányfő hozzátette: a kormány "nem tűr el semmiféle erődemonstrációt, semmiféle fenyegetést és vonulgatásokat". Orbán Viktor emlékeztetett, hogy a tavaly májusi kormányváltás óta 1800 új rendőr állt szolgálatba és elrendelte, hogy a közeljövőben is álljanak szolgálatba ugyanennyien. "Az egészet pedig addig fogom ismételgetni, amíg helyre nem áll a közbiztonság Magyarországon" - tette hozzá.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Polgárőrök és rendőrök csütörtökön Hajdúhadházon

Sok rendőr, sok járőr

Pintér már szerdán este bejelentette, hogy nem tűri meg őket a településen, és "ilyen jellegű járőrözés, mondvacsinált törvényesség mögé bújva nem lesz Magyarországon". Az egyesület egyik tagja, a Jobbik hajdúhadházi országgyűlési képviselője, Rubi Gergely azonban közölte, hogy Pintér túllépi a hatáskörét, mert nincs joga fellépni az egyenruhások ellen, akik szabadon tartózkodhatnak bármely településen (a kialakult helyzetről itt olvashat).

Az [origo] helyszíni tudósítója szerint Hajdúhadházon továbbra is jelen vannak, és vonulásokat is végeznek a polgárőrök, de egyúttal a rendőri készültség is nagy. Tudósítónk nem látta semmi jelét annak, hogy a rendőrök megpróbálták volna akadályozni a polgárőrök tevékenységét, de az MTI beszámolt a polgárőrök rendőrségi igazoltatásáról.

Bár Pintér szerdán azt mondta, hogy a járőrök "a rendőri felhívásnak megfelelően" befejezték tevékenységüket, Rubi szerint a rendőrök csupán igazoltatták a járőröket, és "felolvastak nekik egy Pintér Sándortól származó négysorost". A rendőrök által közölt felszólításban az áll, hogy a járőröknek távozniuk kell, a jobbikos képviselő szerint azonban a felhívást nem tekintik hivatalos fellépésnek. A polgárőrök csak egy félnapos szünetet tartottak, majd visszatértek az utcákra.