Kemény kritikát kapott Orbántól a felsőoktatási koncepció

2011.04.14. 18:15

Várhatóan csak szeptemberben kerül az Országgyűlés elé az új felsőoktatási törvény, miután a szerdai kormányülésen Orbán Viktor visszadobta Hoffmann Rózsa harmadik oktatási koncepcióját is. A miniszterelnök állítólag két órán át sorolta a tervezettel kapcsolatos kifogásait.

A szerdai kormányülésen a miniszterelnök új koncepció kidolgozását kérte az oktatási államtitkártól - értesült kormányzati forrásból a stop.hu. Az internetes lap információi szerint a kormányfő többek között a hatástanulmányokat és háttérszámításokat hiányolta az anyagból. Hoffmann Rózsának az új koncepció elkészítésére két hét áll rendelkezésére, ezt követően várhatóan májusban tárgyal ismét az anyagról a kormány. 

A kormányfő iránymutatásként rögzítette: azt sem tartaná az ördögtől valónak, ha összesen három állami egyetem maradna, a többi oktatási intézmény fennmaradását, avagy bezárását pedig eldönthetné a piac. Az oktatási államtitkárság az MTI kérdésére csütörtök délután nem kívánta kommentálni az információkat. Nagy Anna kormányszóvivő viszont úgy fogalmazott, teljesen természetes, hogy a kormány nem első lépésben dönt egy ilyen horderejű kérdésben, hiszen rendkívül összetett a magyar felsőoktatás jövője. Ismertetése szerint hónapok óta tart a törvény kidolgozása, mivel sok szereplőt kellett asztalhoz ültetni, hogy mindenki hozzá tudja adni saját gondolatait.

A Stop.hu  oldal információi szerint Orbán Viktor hosszasan sorolta, miért tartja rossznak Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár új koncepcióját. A lap szerint a kormányfő legnagyobb problémája az volt az anyaggal kapcsolatban, hogy akár kis változások történnek, akár jelentősek, jelentős konfliktusokkal fog járni, éppen ezért Orbán a jelentős változtatásokat pártolná.

A Független Hírügynökségnek az oktatási államtitkárság egyik munkatársa azt mondta, hogy nem új felsőoktatási törvénytervezetet kell kidolgozni, hanem az eddigit pontosítják, amelyet első olvasatban tárgyalt szerdán a kormány. Az államtitkárság folytatja az egyeztetést az ügyben, két hét alatt kell elvégezni a pontosításokat, és várhatóan májusban ismét a kormány elé viszik a tervezetet - tudta meg a Független Hírügynökség.

Az [origo] korábbi információi szerint nemcsak a felsőoktatási, de a közoktatási törvény koncepciójával is gondok lehetnek, több kérdésben - például az iskolák finanszírozása és fenntartása körül - is viták vannak ugyanis a kormány és az államtitkárság között, illetve a Fidesz frakción belül is. A  Nemzeti Erőforrás Minisztérium egyik névtelenséget kérő tisztviselője korábban az [origo]-nak elmondta, hogy az oktatási államtitkárság többek között azt szeretné, ha az összes pedagógus bérét az állam állná. Ezzel szemben van olyan javaslat is, hogy kizárólag az önkormányzati iskolák esetén kellene átvenni a bérek fizetését, az alapítványi iskolák esetében már nem - mondta a forrás, aki szerint ez a pedagógusok 7 százalékát érintené.

A felsőoktatási koncepcióról és az azt övező vitákról az [origo] címkeoldalán bővebben is olvashat.

KAPCSOLÓDÓ CIKK