Kétszázhatvan gyerek maradt meleg étel nélkül Baranyában

Vágólapra másolva!
Nem tudja kifizetni a beszállítókat az egyházasharaszti iskola, ezért napok óta nem kapnak meleg ételt a gyerekek. Az iskola összesen 7,5 millió forinttal tartozik a beszállítóknak.
Vágólapra másolva!

Ebéd nélkül maradt összesen mintegy 260 gyermek egy iskolában és két óvodában ezen a héten Baranya megyében, mert a konyhát üzemeltető egyházasharaszti iskola már nem tudja kifizetni a beszállítókat. A település összesen 7,5 millió forinttal tartozik, és sem az önkormányzattól, sem a Nemzeti Erőforrás Minisztériumtól nem kapnak segítséget.

Vida Dezső, Egyházasharaszti független polgármestere csütörtökön az MTI-nek elmondta: a helyi általános iskolában és óvodában, valamint a szomszédos Siklósnagyfalu óvodájában napok óta nem kapnak meleg ételt a gyerekek. "Az iskolások 99 százaléka roma, többségük eddig is csak itt kapott főtt ételt. Most, hogy már ez is megszűnt, félő, hogy egyre több gyerek marad majd inkább otthon" - fogalmazott a polgármester, aki szerint a tartozás nem az iskola hibája, mert az intézmény a csökkentett normatívából és a megemelkedett költségekből már nem tudott gazdálkodni. Emellett a siklósnagyfalui önkormányzat is 4 millió forinttal tartozik nekik - tette hozzá.

A polgármester csütörtökön 30 adag meleg ételt szállított Beremendről Egyházasharasztiba, hogy legalább a település óvodásai kapjanak enni. Mint mondta, szeretné, ha pénteken is sikerülne hasonlóképpen megoldani az ő étkeztetésüket. Azt, hogy a jövő héttől hogyan kapnak enni a gyerekek, egyelőre nem tudta megmondani. Kitért arra, hogy az iskola már februárban jelezte a Nemzeti Erőforrás Minisztériumnak, hogy segítségre szorul, de csak egy elutasító levelet kaptak a tárcától.

Pest megyében március elején tizennyolc középiskolában függesztette fel a közétkeztetést a szolgáltató a tartozások miatt. A menzastop akkor 2872 diákot érintett. Az [origo] menzastopról szóló helyszíni riportját itt olvashatja.