Hamis tanúzás miatt gyanúsítottként hallgatták ki Szilvásy Györgyöt

2011.04.15. 17:35

Gyanúsítottként hallgatott ki a Budapesti Nyomozó Ügyészség egy volt minisztert. Az MTI úgy tudja, Szilvásy György korábbi titokminiszterről van szó, aki állítólag nem fizetett ki 30 facsemetét. Szilvásy szerint számlával tudja igazolni magát.

A Fővárosi Főügyészség szóvivője szerint hamis tanúzás miatt gyanúsítottként hallgatott ki a Budapesti Nyomozó Ügyészség egy volt minisztert. Skoda Gabriella nem nevezte meg a gyanúsítottat, az MTI ugyanakkor úgy tudja, hogy Szilvásy György volt titokminiszterről van szó.

A szóvivő csak annyit közölt, hogy egy korábbi, a Központi Nyomozó Főügyészségen tett tanúvallomása miatt gyanúsították meg az egykori minisztert, aki érdemi és részletes védekezést terjesztett elő, illetve panasszal élt kihallgatása ellen.

A Magyar Televízió (MTV) Híradója úgy tudja, hogy a Gyurcsány-kormány titokminisztere a gyanú szerint 2010. július 27-én, a Benedek Fülöp volt agrárállamtitkár ellen folyó nyomozás során tett valótlan tartalmú tanúvallomást.

Szilvásy - a Híradó beszámolója szerint - az ügyészségi nyomozók kérdésére akkor azt mondta, kifizette azt a 30 különleges gesztenyefa-csemetét, amelyet Benedek Fülöp szerzett neki. Az ügyészség szerint viszont Szilvásy György azóta sem fizette ki a facsemetéket. A Független Hírügynökség jelentése szerint Szilvásy György a 30 facsemetéről megtalálta a számlát, így bizonyítani tudja, hogy kifizette azokat. A számla azért nem volt nála, mert nem tudta, milyen ügyben akarnak vele beszélni az ügyészek.