Tiltakozik az Amnesty International a készülő alkotmány ellen

Vágólapra másolva!
Több ponton is sérti a nemzetközi emberi jogi egyezményeket a készülő alkotmány az Amnesty International szerint. A magzati élet védelme és a szexuális irányultság alapján való hátrányos megkülönböztetés tilalmának elhagyása az érintettek hátrányos megkülönböztetését okozhatja a szervezet szerint.
Vágólapra másolva!

A kormányhoz fordult az Amnesty International civil szervezet, mert szerintük a készülő alkotmány több ponton is szembemegy az emberi jogokra vonatkozó nemzetközi egyezményekkel. A szervezet levélben küldte el kifogásait a kormányon kívül, a köztársasági elnöknek és a parlamenti pártok frakcióvezetőinek. Azt kérik, csak olyan alkotmányt szavazzanak meg, amely összhangban van Magyarország nemzetközi emberi jogi kötelezettségeivel. A szervezet aggályait fejezte ki amiatt, hogy a készülő alaptörvény olyan változtatásokat vezet be, amelyek korlátozhatják a nemzetközi szerződésekben garantált emberi jogok gyakorlatbeli érvényesülését hazánkban.

A szervezet az új alkotmány több pontjával sem ért egyet. A magzati életnek a fogantatástól számított védelméről szóló cikk szerintük olyan jogi változtatásokat eredményez, amelyek alááshatják a nők jogainak védelmét. Az Amnesty International a tényleges életfogytiglani szabadságvesztés bevezetését sem tartja szerencsésnek, az ugyanis szerintük szembemegy azzal, hogy a börtönbüntetésnek többek között társadalmi rehabilitációs célokat is szolgálnia kell, és sérti a kegyetlen, embertelen és megalázó bánásmód tilalmát.

A szexuális irányultság és a nemi identitás alapján való hátrányos megkülönböztetés tilalmának elhagyása a szervezet szerint elvezethet a magyar esélyegyenlőségi szabályozás hatályának leszűkítéséhez, és szembemegy a nemzetközi és az európai emberi jogi szabályozással. Az Amnesty International határozottan arra kéri a magyar kormányt, hogy világosan foglalja az alkotmányba a szexuális irányultság alapján való hátrányos megkülönböztetéssel szembeni védelmet, hogy annak rendelkezései megfeleljenek a nemzetközi és az európai jogi szabályozásnak.

A házasság intézményének mint kifejezetten férfi és nő közötti életközösségnek a meghatározása megakadályozhatja azt, hogy a későbbiekben kiterjesszék a házasság értelmezését az azonos nemű párok közötti kapcsolat elismerésére. A szervezet felszólítja a magyar kormányt, hogy az új alkotmányban szüntesse meg a szexuális irányultság és a nemi identitás alapján való hátrányos megkülönböztetést, és ne diszkriminatív módon határozza meg a házasság és a család fogalmát, hanem úgy, hogy azok az azonos nemű párokat magukban foglalják - olvasható a szervezet nyílt levelében.