A gyalogosok előtt már szombaton megnyílt a Tisza legújabb hídja

Vágólapra másolva!
A gyalogosok és a kerékpárosok már szombaton átkelhettek a Szeged mellett épült új Tisza-hídon. Az Európában újdonságnak számító megoldással elkészült átkelőt a Szegedet Makóval összekötő sztrádaszakasz átadása után, szerdától vehetik igénybe az autósok
Vágólapra másolva!

Elkészült az M43-as autópálya új Tisza-hídja Szeged közelében, a Móra Ferenc nevét viselő átkelőt először a gyalogosok és kerékpárosok vehették birtokba az átadás előtt rendezett szombati nyílt napon.

A 660 méter hosszú hidat - amelyet a Pont-terv Zrt., valamint az Uvaterv Zrt. tervezett és az A-Híd Építő Zrt. épített - két hagyományos ártéri gerendahíd és egy a főmeder fölött átívelő, ferdekábeles függőhíd alkotja. A híd építésénél alkalmazott - Európában újdonságnak számító - függesztett-feszített, más néven kiemelt kábeles eljárásnak köszönhetően a híd pilonjai lényegesen alacsonyabbak lehetnek, mint a hagyományos szerkezeteknél. A kábeleket tartó oszlopok csupán 22 méterrel magasodnak a pályaszint fölé - mondta a helyszínen Loppert Dániel, a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kommunikációs igazgatója.

A másik újszerű megoldást a súlycsökkentés kényszere miatt alkalmazták az építők: a felszerkezet szekrénytartójának bordái vasbeton helyett acél trapézlemezekből készültek. Ilyen megoldás eddig Európában csak Németországban épült, a két eljárás vegyítése, egy szerkezetben történő alkalmazása pedig csak Japánban valósult meg - tette hozzá.

A mintegy 13 milliárd forintból elkészült hidat az autósok szerda délutántól, az M43-as autópálya Szeged és Makó közötti szakaszának átadása után használhatják - mondta a kommunikációs igazgató. A Szeged és Makó közötti 31,6 kilométeres autópálya-szakasz átadása óriási változást hoz Szeged közlekedésében. A csongrádi megyeszékhelyen naponta tízezer jármű halad keresztül, ebből mintegy kétezer kamion, és ezek a jövőben a sztrádát fogják használni - mondta Loppert Dániel.