A Jobbik Hajdúhadházon, az LMP Budapesten tüntet

Vágólapra másolva!
A közbiztonságért demonstrál vasárnap a Jobbik Hajdúhadházon, ahol egy hete a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület tagjai járőröznek. Budapesten az LMP tüntet délután az új alkotmány ellen, kora este pedig a Holokauszt áldozataira emlékezve tartják meg az Élet Menete fáklyás felvonulást.
Vágólapra másolva!

A rendvédelmi szervek dolgozói, a tűzoltók és Gyurcsány Ferenc korábbi kormányfő híveinek szombati tüntetése után vasárnap is több demonstrációt tartanak a fővárosban és az országban. A Jobbik vezetői Hajdúhadházra utaznak, ahol 17 órakor tartanak tüntetést a közbiztonságért. Felszólal majd Vona Gábor pártelnök, Sneider Tamás, a Jobbik alelnöke és Rubi Gergely országgyűlési képviselő is.

Hajdúhadházon a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület a Jobbik támogatásával kezdett járőrözni a héten az állítólag megnövekedett számú bűncselekmények miatt. Öt járőrözőt - aki szórólapokat osztogatott és támogató aláírásokat gyűjtött - a rendőrség őrizetbe vett, de a debreceni bíróság gyorsított eljárásban azonnali hatállyal szabadlábra helyezte őket. A Belügyminisztérium fellebbezett a bírósági döntés ellen, mert továbbra is az az álláspontja, hogy a Hajdúhadházon járőröző szervezet tagjai garázdaságot követtek el. Erről itt olvashat részletesen.

Hajdúhadházon már délelőtt gyülekezni kezdtek a tüntetésre készülők, illetve a roma lakosság támogatói. A város sportpályáján több száz ember gyűlt össze - romák és nem romák - a keresztény evangelizációs rendezvényre, amelyet az Evangéliumi Pünkösdi Közösség Országos Cigánymissziója tart este hatig. A Jobbik rendezvényére is már délelőtt megérkeztek az első résztvevők - csoportokban, motoron - a városba a Független Hírügynökség tudósítója szerint.

Vasárnap az LMP is utcára vonul, az új alkotmány tervezete ellen tiltakoznak majd 14 órakor. Az ellenzéki párt szerint az új alkotmány súlyos visszalépés a jelenlegihez képest "a hatalommegosztás, az állampolgárok politikai részvételi lehetőségei, valamint a szociális és környezeti jogok szempontjából", és "rég nem látott veszélyt jelent a demokráciára".

Az LMP tüntetését a budapesti Vörösmarty téren tartják, ahol az egy évvel ezelőtti választások után a Fidesz tartotta győzelmi ünneplését. A rendezvény első részében politikai utcaszínház keretében mutatják be a Nemzeti Együttműködés Rendszerének paródiáját. Ezután többen beszédet mondanak, így például Tétényi Éva, Esztergom független polgármestere és Schiffer András, az LMP frakcióvezetője.

Vasárnap délután rendezik meg Budapesten az Élet Menetét is, amelyen fáklyás felvonulással emlékeznek a holokauszt áldozataira. A rendezvény 17 órakor a Klauzál téren kezdődik a Szilvási Gipsy Folk Band fellépésevel, majd Tarlós István főpolgármester mond beszédet - közölte Gordon Gábor, az Élet Menete Alapítvány elnöke. Az emlékezők fáklyákkal a kezükben a Nagymező utcán keresztül vonulnak át a Kossuth Lajos térre. José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnökének videoüzenetét óriáskivetítőkön láthatják majd az emlékezők. A megemlékezés után a csaknem 600 ezer magyar áldozat emlékére hatszáz fehér léggömböt eresztenek az égbe. Az Élet Menete Alapítvány először 2004-ben szervezte meg a programot. Akkor 4-500 ember ment el rá, tavaly viszont már csaknem húszezren vettek részt a megemlékezésen.