Működési zavaroktól félnek az ügyészek a kényszernyugdíjazás miatt

Vágólapra másolva!
Lehetőségeikhez mérten mindent megtesznek azért, hogy a jövő év elejétől rájuk is vonatkozó kötelező általános nyugdíjkorhatár okozta működési zavarokat kezelni tudják - közölte az ügyészség hétfőn. A kormánytól viszont azt kérik, tegyék újra vonzóvá az ügyészi pályát.
Vágólapra másolva!

Működési zavarokat okozhat a magyar ügyészség működésében, hogy a bírákhoz hasonlóan az ügyészeknél is az általános nyugdíjkorhatár határozza majd meg szolgálati viszonyuk végét - írja a Legfőbb Ügyészség hétfőn kiadott közleményében.

Az ügyészség szerint az új szabályozás életbe lépésével 2012 végéig 104, többségében vezető állású ügyésznek kell nyugdíjba vonulnia. Az ügyészség közleményében azt írja, a döntés az ügyészség tevékenységében működési zavarokat okozhat, azok elhárítása és a magas szakmai színvonal fenntartása érdekében azonban lehetőségeikhez képest minden tőlük telhetőt megtesznek. A kormánytól viszont azt kérik, hogy tegyék újra vonzóvá az ügyészi pályát, különös figyelemmel az anyagi és erkölcsi megbecsülést növelő rendelkezésekre.

A bíróságok megtizedelésének és lefejezésének tartják a magyar bíróságok vezetői azt a parlamenti tervezetet, amely 62 évesen nyugdíjba küldené a bírákat. A javaslat miatt a Legfelsőbb Bíróság bíróinak harmadát és a teljes magyar bírói kar 10 százalékát kényszerítenék távozásra. A változást az új alaptörvényhez benyújtott módosító javaslat rendelné el 2012-től. A terv szerint a bíráknak 62 éves általános öregségi nyugdíjkorhatárt írnának elő, vagyis ezt a kort elérve a tapasztalt bírósági vezetők is kötelesek lennének nyugdíjba menni. A bíróságok tiltakozó levelükben mélységes aggodalmukat fejezték ki a terv miatt, és azt írták, hogy a bírák tömeges elküldése kedvezőtlen következményekkel járna, még a jól működő bíróságokon is romlana a teljesítmény.