Romagyilkosság: visszakozik az egyik vádlott szeretője

2011.04.19. 12:39

Korábbi rendőrségi vallomásaival ellentétben a bíróságon azt vallotta a romagyilkosság-per egyik tanúja, hogy nem tud arról, hogy a vádlottak követték volna el a bűncselekményeket. Az egyik vádlottal korábban szerelmi kapcsolatban álló nő a bíróságon azt mondta, zavarában hitte el a rendőröknek, hogy a négy férfi hajtotta végre a támadásokat. A nő azt mondta, semmit nem tudott a gyilkosságokról, és hosszan beszélt a vele szerelmi kapcsolatban álló férfi drogos múltjáról.

Több mint másfél órás késéssel kezdődött a keddi tárgyalás a romagyilkosságok perében, amely a tanúkihallgatásokkal folytatódik a Pest Megyei Bíróságon. A késés oka egy közúti baleset volt, ami miatt a negyedrendű vádlott, Cs. István védője nem tudott megérkezni időben.

A tanúk kihallgatása a tervek szerint július közepéig fog tartani, közülük az elsőt, F.-né Ny. Évát kedden és szerdán hallgatja ki a bíróság. A nő azt a szórakozóhelyet üzemeltette, ahol mind a négy vádlott dolgozott, és a vádirat szerint a nő nyújtott segítséget nekik akkor is, amikor az egyik támadás után elakadt az autójuk a sárban.

A vádirat szerint Ny. Éva az elsőrendű vádlott K. Árpádot 1998-ban ismerte meg, amikor az APEH-nél felettese volt a férfinek. A vádirat szerint szerelmi viszony alakult ki közöttük, de 2000-ben K. Árpád három évre kiutazott Izraelbe, majd megházasodott egy másik nővel.

A 2000-es évek közepén vették fel újra a kapcsolatot. Ny. Éva APEH-nél vállalt munkája mellett programszervezőként kezdett dolgozni, és előbb az Unplugged nevű debreceni szórakozóhelyen, majd a vádlottakat alkalmazó Perényi 1 nevű szórakozóhelyen is együtt dolgozott K. Árpáddal. A nyomozati anyagok szerint szeretői kapcsolat alakult ki közöttük, K. Árpád többször is nála aludt.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
K. Árpád, elsőrendű vádlott. További képekért kattintson!

A tárgyalás előtt Ny. Éva az [origo]-nak nem kívánt nyilatkozni, de egy ügyvéd úgy fogalmazott, hogy a nő fél a vádlottaktól. Amikor a vádlottak a tárgyalóterembe érkeztek, Cs. István a felsőajkába harapva, hosszan nézte Ny. Évát. Személyes adatai elmondása után bírói kérdésre válaszolva a nő azt mondta, hogy "most haragszom mind a négyre", de szerinte ez nem jelenti azt, hogy elfogult.

"Magyarország egyik legjobb klubja"

A tárgyalás első részében Miszori László tanácsvezető bíró főleg arról kérdezte Ny. Évát, hogy mióta ismeri a vádlottakat, és milyen munkamegosztásban dolgoztak a Perényi 1-ben. A nő azt mondta, hogy K. Árpád hatására kezdett el programszervezőként dolgozni, és a férfivel közös pályázatukra az Unplugged nevű szórakozóhely átalakításához 14 millió forintot szereztek a 2000-es évek második felében. "Így lett Magyarország egyik legjobb klubja" - mondta a szórakozóhelyről Ny. Éva, aki szerint hivatalosan K. Árpád ekkor nem dolgozott ott, mert volt egy debreceni stúdiója, ahol zenekarok készítettek felvételeket.

A jelenleg is az APEH-nál dolgozó Ny. Éva meghallgatásából az is kiderült, hogy a vádlottak zsebből kapták a fizetésüket, és nem mindig volt feltüntetve munkavállalói könyvükben, hogy dolgoztak.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
K. Árpád és Ny. Éva egymásra néz a tárgyalási szünet előtt. A tárgyalásokon készült képekért kattintson a fotóra!

Az eddigi, vádlottak vallomásairól szóló tárgyalásokhoz képest érezhetően változott a légkör a keddi tárgyaláson. A március óta tartó üléseken most a legkevésbé érezhető feszültség. Az ülésteremben jóval többen vannak az elmúlt tárgyalásokhoz képest, az ügyvédek is figyelmesebben hallgatták a kihallgatást, mint korábban. Egyszer-egyszer a vádlottakat is lehetett látni visszafogottan mosolyogni, Cs. István például hosszú ideig nevetett, amikor Ny. Éva ivás közben véletlenül a tárgyalóteremben ülő fotósok felé fordult, akik azonnal elkezdték kattintgatni a fényképezőgépeiket.

 

 

A kihallgatás meglehetősen szaggatottan haladt, mert Miszori többször is ingerülten kifogásolta, hogy Ny. Éva nem a kérdéseire válaszol. "Bíró úr, ne legyen ideges, lehet, hogy szűk az agyam, de nem tudok erre válaszolni" - mondta egyszer Ny. Éva, amikor például arról faggatta a tanácsvezető, hogy körülbelül mennyi időt dolgozott K. Árpád a Perényiben.

Látogatások Izraelben

Ny. Éva arról is beszélt, hogy K. Árpád 2000-ben azért ment ki Izraelbe, hogy új életet kezdjen. 2001-ben háromszor is meglátogatta az Eilatban autómosóként dolgozó férfit, 2001 szeptemberében azonban megszakadt a kapcsolatuk. Eilatban debreceni barátaival lakott egy villában - mondta Ny. Éva, hozzátéve, hogy utolsó kiutazása előtt azért ment ki a férfihez, mert egyik barátja szerint "picit szétesett". Ny. Éva szerint ez amiatt volt, mert kábítószerezett. Az nem derült ki pontosan, hogy milyen kábítószereket fogyasztott. "Odakint füveznek, vízipipáznak. Kábulatban, boldogságban élnek az emberek" - mondta Ny. Éva, hozzátéve, hogy zenészkorában kezdett el K. Árpád drogokat fogyasztani, és emiatt öccsével is rossz viszonya volt, egészen 1999-ig. Ny. Éva azt mondta, próbálta rávenni a férfit, hogy hagyja abba a kábítószerezést, de sikertelenül.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Nézzen még több képet a tárgyalásról, kattintson a fotóra!

Ny. Évát ezt követően arról az esetről kérdezték, amikor a tiszalöki gyilkosság után a vádlottak beragadtak a sárba egy földúton, és az ő segítségével szabadultak ki. A bíró szerint több ellentmondás is volt Ny. Éva vallomásában, aki erre azt mondta, hogy nem volt beszámítható, amikor vallomásait tette, mert gyógyszeres kezelés alatt állt. Ezt követően a bírótól időt kért, hogy egy hosszabb monológban beszéljen arról, mennyire megviselte a vádlottak elfogása óta eltelt időszak.

"Az én ügyem 2009. augusztus 21-én kezdődött, amikor elfogták őket" - kezdte, hozzátéve, hogy semmit nem tudott a gyilkosságokról előtte. Azt mondta, hogy védett tanú lett, amiről nem tudta, hogy micsoda, folyamatosan kihallgatták. "Nem értettem, hogy miért vagyok védett tanú, hogy miért kell menekülnöm, kitől kell félnem" - mondta. Azt mondta, az elmúlt egy évben próbálta kizárni az életéből azt, hogy ismerőseit vádolják a gyilkosságokkal, de a bírósági tárgyalás óta ismét "élő célpont lett bárki számára".

Ellentmondások a korábbi vallomásokkal

Miszori László azt mondta, Ny. Éva tizennyolcszor tett vallomást 2009 augusztusa és 2010 júniusa között, de a keddi, bíróságon tett vallomásában ezzel ellentéteseket állított. Korábbi, rendőrségnek tett vallomásaiban például azt mondta, az őt kihallgató rendőrök folyamatosan azzal szembesítették, hogy a romák elleni sorozatgyilkosságot ismerősei követték el, és zavarában ezt elhitte. Ny. Éva többek között azt mondta, hogy többször megfenyegették a vádlottak, "durváskodtak" vele, és szerinte K. Árpád azt is mondta neki, hogy "megvan az embere", ha bárkinek mesél a tiszalöki gyilkosság utáni eseményekről. Ny. Éva azt is mondta, hogy később derült ki számára, hogy P. Zsoltra gondolt.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
További képekért kattintson!

Ny. Éva vallomásának ezt a részét nem is tartotta fenn, P. Zsoltra például azt mondta, hogy visszagondolva, abban az időben érezte magát a legnagyobb biztonságban mellette. Az mondta, a félelem vezérelte, és elmezavara volt. "Én elszakadtam a valóságtól a fiúk augusztus 21-i elfogása után, és akkor tértem vissza a valósághoz, amikor az ügyész úr felolvasta a nevem a vádirat ismertetésekor" - mondta a bíróságon.

A nő azt is mondta, hogy a gyilkosságsorozatról nem is hallott, a tiszalöki bűncselekményről is csak akkor értesült, amikor a rendőrök felolvasták neki, hogy mivel gyanúsítják ismerőseit (a vádirat szerint a tiszalöki gyilkosság után segített a sárban elakadó vádlottaknak). Miszori erre azt kérdezte, hogy "ezzel is félrevezette-e a hatóságokat, mert szerinte a rendőrségnek tett vallomásaiban teljesen mást állított erről. Miszori többször is figyelmeztette, hogy a hamis tanúzás következményekkel jár, mert a bíróságon és a rendőrségen tett vallomása kizárja egymást. Miszori szerint többször sem a kérdésekre válaszolt Ny. Éva, ezért azt is mondta, hogy megbírságolja, arra hivatkozva, hogy akadályozza a tárgyalás menetét.

Amikor Ny. Éva számos ellentmondása után Miszori azt kérdezte tőle, hogy akkor a rendőrségnek tett vallomásait fantáziálta, csak annyit válaszolt: "nagyon fantáziadús vagyok". Ny. Éva kihallgatása szerdán reggel 9-kor folytatódik a Pest Megyei Bíróságon.

KAPCSOLÓDÓ CIKK