Átadták a forgalomnak a Móra Ferenc hidat

Vágólapra másolva!
Április 20-án átadták az M43-as autópálya 31,6 kilométeres Szeged és Makó közötti szakaszát; a Románia felé tartó tranzitforgalom nagy része így a jövőben elkerüli a két alföldi város központját. A két nappal korábbi nyílt napon készült videónkon megtekintheti a frissen elkészült Móra Ferenc híd belső szerkezetét is.
Vágólapra másolva!

A sztráda, a Móra Ferenc nevét viselő új Tisza-híd, valamint a Makót elkerülő 7 kilométeres főút kivitelezése 2008. július 18-án kezdődött el. Az építési munkák költsége 61,1 milliárd forint volt, a teljes projekt pedig 85 milliárd forintba került, melynek kétharmadát az Európai Unió támogatása fedezi. A nyílt napon Katus Attila aerobik-világbajnok mozgatta meg az érdeklődőket.