Pintér Sándor belügyminiszter felkereste péntek délután Gyöngyöspatát, és azt ígérte, hogy személyesen garantálja a helyiek biztonságát. Pintér nem sokkal az után érkezett, hogy a rendőrök őrizetbe vették a településen kiképzést tervező Véderő tagjait, ezzel gyakorlatilag megakadályozva a táborozás megkezdését. A miniszter azt állította, nem igaz, hogy evakuálták volna a helyi romákat, egy cigány vezető azonban ellentmondott neki.

"Olyan események történtek, amik nem történhettek volna meg" - mondta Pintér Sándor belügyminiszter, miután személyesen tájékozódott a gyöngyöspatai eseményekről pénteken délután. Szerinte félreértés, hogy a Csillebércen elszállásolt mintegy 300 cigányt kimenekítették volna a településről a Véderő megjelenése miatt.

Úgy fogalmazott: A pénteken történteket "úgy állították be egyesek, hogy ez nem volt más, mint evakuálás". Ezzel ráerősített azokra a korábbi kormányzati nyilatkozatokra, amelyek szerint nincs összefüggés a Véderő tervezett tábora és a gyöngyöspatai romák távozása között. Az elköltözött romák és több gyöngyöspatai is arról beszélt azonban az [origo]-nak, hogy a Véderő által meghirdetett kiképzés miatt hagyták el tömegesen a települést. Részletek az ellentmondásos magyarázatokról ebben a cikkben.

A helyszínen tartózkodó Farkas Sándor roma jogvédő nyilatkozata azonban ellentmondott a miniszternek. Azt mondta, hogy a Csillebércre utazott gyöngyöspatai cigányok "háromnapos túrára mentek, mert nem érezték biztonságban magukat".

A belügyminiszter azt mondta helyszíni sajtótájékoztatóján, hogy "itt közrend és közbiztonság van, és én ezt garantálom." Az [origo] helyszínen tartózkodó tudósítója szerint Pintér úgy fogalmazott: "elvették az örömöt, hogy a Vöröskereszt meghívta a gyerekeket kirándulásra". A miniszter "szégyenletesnek" nevezte, "hogy megzavarták a húsvét ünnepét".

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Pintér Sándor azt mondta Gyöngyöspatán, hogy garantálja a biztonságot - további képekért kattintson a fotóra!

"Mi elől kellett kimenekíteni őket?" - tette fel a kérdést a belügyminiszter, aki szerint "itt rend van". "Akik ezt megpróbálták megbontani, azok jelenleg is a rendőrség vendégszeretetét élvezik" - mondta. A rendőrök korábban őrizetbe vettek több terepmintás ruhába öltözött Véderő-tagot, és a rendőrök tudósítónknak azt mondták, hogy a megfélemlítésre alkalmas egyenruhájuk miatt.

Pintér a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a rendőrök nyolc embert állítottak elő szabálysértés miatt, ugyanakkor szavaiból az derült ki, hogy nem a kormány által elfogadott rendelet alapján, hanem az eddig is hatályos szabályozás szerint. A kormány rendeletmódosítása alapján százezer forintra büntethető az, aki a közrend fenntartására irányuló tevékenységet végez. Ez a pénteken közzétett rendelkezés azonban csak szombaton lép hatályba.

Pintér azt mondta, hogy nem az éjféltől életbe lépő rendelet miatt vitték el a rendőrök a Véderő tagjait. A miniszter a sajtótájékoztató után kezet fogott a Gyöngyöspatán szolgálatot teljesítő rendőrökkel - jelentette tudósítónk.

Pintér nyilatkozatában munkát ígért a helyi romáknak, amely szerinte főleg közmunka lesz. Mint fogalmazott: "Dolgozni kell".