Újraindul a halálos balesetet okozó főrendőr pere

Vágólapra másolva!
Pénteken a Baranya Megyei Bíróság hatályon kívül helyezte azt az elsőfokú ítéletet, amely letöltendő fogházbüntetésre ítélte a halálos közlekedési balesetet okozó korábbi Tolna megyei és budapesti rendőrfőkapitányt.
Vágólapra másolva!

A Baranya Megyei Bíróság pénteken hatályon kívül helyezte az elsőfokú ítéletet és új eljárásra utasította a Pécsi Városi Bíróságot a halálos közlekedési balesetet okozó Berta Attila korábbi Tolna megyei és budapesti rendőrfőkapitány perében.

Berta Attila 2008. december 18-án este egy szekszárdi gyalogátkelőhelyen elütött egy 60 éves asszonyt, aki a kórházba szállítás után belehalt sérüléseibe. A Pécsi Városi Bíróság tavaly novemberben közúti baleset okozásának vétségében mondta ki bűnösnek, és kilenc hónap letöltendő fogházbüntetésre ítélte a nyugalmazott rendőrtábornokot.

A megyei bíróság pénteki indoklása szerint a városi bíróság döntése megalapozatlan volt, mert a történeti tényállás részben felderítetlen maradt. Többek között a városi bíróság nem derítette fel, hogy Berta Attila melyik útról kanyarodott ki a főútra, és vizsgálni szükséges azt is, hogy a sértett által elszenvedett súlyos sérüléseket mekkora elütési sebesség okozhatta. A bíró megjegyezte, a műszaki szakértői vélemények egyes részletekre kiterjedően nem voltak alátámasztva, a bíróság pedig helytelen következtetéseket vont le az eljárás során.

Az 1991-től Tolna megyei rendőrfőkapitányként, majd 1997. január és 1998. augusztus között Budapest főkapitányaként dolgozó Berta Attila ellen más büntetőeljárás is indult. A nyugalmazott tábornokot a Fővárosi Bíróság idén februárban két év, három évre felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtotta befolyással üzérkedés miatt. Berta biztonsági cége éveken át egy szegedi nagyvállalkozóval állt kapcsolatban. Amikor 2005 nyarán a szerződést a másik fél fel akarta bontani, Berta magas szintű rendőri kapcsolataira hivatkozva azt közölte a vállalkozóval, hogy titkos nyomozás folyik ellene, de ő 10-15 millió forintért el tudja intézni az eljárás megszüntetését.

A büntetőper szerint pénzátadás nem történt, mint ahogy titkos nyomozás sem folyt a szegedi nagyvállalkozó ellen, aki 2005 nyarán megvált Berta cégétől, és az UD Zrt.-t bízta meg az őrzés-védelemmel. A beszélgetésről azonban titokban, máig nem tisztázott körülmények között hangfelvétel készült, amelyet évekkel később a UD Zrt.-nél tartott házkutatáson találtak meg a hatóságok, és ez alapján vádat is emeltek Berta ellen.