Sajnálja a pofozkodást a gyöngyöspatai cigány önkormányzat vezetője

visszatértek gyöngyöspatára a pénteken Csillebércre utaztatott romák, Gyöngyöspata, Csillebérc
Vágólapra másolva!
Elítélte a gyöngyöspatai cigányönkormányzat azt a roma nőt, aki vasárnap durván megütött egy idős helyi asszonyt, miután hazatért a nagy figyelemmel kísért hétvégi kitelepítésről. A kisebbségi önkormányzat vezetője szerint számítani lehetett a verekedésre, mert a cigányokat hetek óta provokálják a településen, a pofon azonban "rossz válasz volt a nyílt provokációra".
Vágólapra másolva!

Közleményben fejezte ki sajnálatát a Gyöngyöspatai Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke, amiért vasárnap az egyik helyi roma asszony megpofozott egy idős nőt a településen. A verekedő nő akkor ütötte meg a helybéli asszonyt, amikor visszatért a Vöröskereszt által szervezett "mentőakcióról". Pénteken a Vöröskereszt közel 300 cigányt evakuált a faluból, mert Gyöngyöspatán a Véderő nevű félkatonai szervezet kiképző tábort akart tartani, és a romák veszélyben érezték magukat.

Miután leszállt az őt hazahozó buszról, a roma nő úgy arcon csapta áldozatát, hogy azt kórházba kellett szállítani (a cigányok hazatéréséről és a pofonról bővebben itt olvashat). "Egy ilyen helyzetre sajnos már számítani lehetett a hetek óta zajló provokációk miatt, még ha bíztunk is benne, hogy nem fog bekövetkezni" - írta közleményében Ifjabb Farkas János, a helyi kisebbségi önkormányzat elnöke. Bár a rendőrség az [origo]-nak azt mondta, hogy a pofon "szóváltás nélkül" csattant, Farkas szerint az ütés előtt "provokáló mondatok hangzottak el egy helybélitől".

A kisebbségi önkormányzat elnöke szerint egy gyöngyöspatai lakos azt mondta a hazatérő cigányoknak, hogy "minek jöttek haza, maradtak volna inkább ott". Ebben a feszült pillanatban elcsattant két pofon - írta, hozzátéve, hogy több tanú is látta az esetet. "A történteket elítéljük, de úgy gondoljuk, hogy a provokációnak, megfélemlítésnek hetek óta kitett roma közösség lelki erejének határán van" - áll a közleményben.

A kisebbségi önkormányzat szerint az incidens nem a nem roma közösség ellen irányult. "Mi romák csakis a szélsőjobboldali csoportok egyes tagjait és csoportjait tartjuk a településünk békéjére és közösségünkre veszélyesnek, a mai esemény pedig egy rossz válasz volt a nyílt provokációra" - írták. Farkas szerint a két pofon óta több fenyegetést kaptak a cigányok, hogy a sértett bántalmazását megtorolják, ezért a romák remélik, hogy a hatóságok biztosítják majd a védelmünket, az incidenst pedig "a helyén kezelik".