Lezárult a nyomozás a Kopaszi-gát melletti területek eladása ügyében

Harminc napon belül dönt az ügyészség arról, hogy vádat emel-e a XI. kerületi Kopaszi-gát melletti területek eladása ügyében - közölte a Magyar Televízió Híradója. A nyomozás befejeződött, Molnár Gyula volt szocialista polgármestert és Lakos Imre volt SZDSZ-es alpolgármestert gyanúsítják azzal, hogy hivatali hatalmával visszaélve kezdeményezte az értékes telek magánkézbe adását.

Vádelőkészítő szakaszába lépett a XI. kerületi Kopaszi-gát melletti területek eladása ügyében indult nyomozás - mondta a Magyar Televízió Híradójának Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője. Ebben a szakaszban az ügyészség dönthet úgy, hogy vádat emel, de akár úgy is, hogy megszünteti az eljárást egyik vagy másik gyanúsítottal szemben - emlékeztetett a hírműsor.

A gyanú szerint Molnár Gyula volt MSZP-s polgármester és Lakos Imre volt SZDSZ-es alpolgármester az államháztartási törvény versenyeztetésre vonatkozó előírásait megkerülve közreműködött az ingatlan eladásában. Sem az MTV Híradójának, sem az MTI-nek nem sikerült Molnár Gyulát elérnie.

Lakos Imre védője, Papp Gábor az eljárás megszüntetését kérte az ügyészségtől, arra hivatkozva, hogy Lakos Imre semmilyen bűncselekményt nem követett el, "semmilyen bizonyíték nem áll rendelkezésre".

Az üggyel kapcsolatos korábbi cikkeinket itt olvashatja.