Nőtt a fizetős képzésre jelentkezők száma a felsőoktatásban

Vágólapra másolva!
Több mint ezerhatszázzal nőtt a fizetős képzésekre jelentkezők száma a felsőoktatásban a jelentkezési statisztikák szerint, de ez még így is harmincezerrel kevesebb jelentkező, mint a csúcsnak számító 2003-as évben - írja a keddi Magyar Nemzet. A legnépszerűbb egyetem az ELTE, közel húszezerrel több nő jelentkezett tanulni, mint férfi.
Vágólapra másolva!

Nőtt a kereslet a fizetős képzések iránt a felsőoktatásban - írja a keddi Magyar Nemzet a felsőoktatási jelentkezési statisztikák alapján. A statisztikák szerint több mint ezerhatszázzal emelkedett egy év alatt a költségtérítéses képzésre jelentkező fiatalok száma.

A Magyar Nemzet emlékeztet arra, drasztikus jövedelemkiesést okozott az egyetemeknek, hogy az utóbbi években csökkent a tandíjas képzésre jelentkezők száma. A felsőoktatási jelentkezési statisztika szerint azonban idén megtört a jég, és már 54.660-an lennének hajlandók fizetni a tanulmányokért.

A "csúcs" 2002-ben volt; akkor több mint 83 ezren jelentkeztek költségtérítéses képzésre, köztük 53 ezren az első helyen. A mélypont 2009-ben volt, amikor csak 51.500-an jelölték be a jelentkezési lapon a fizetős képzést.

Az intézmények versenyében, a jelentkezők számát tekintve az ELTE a korábbi évekhez hasonlóan utcahosszal veri a mezőnyt: összesen 26 558-an jelölték be. A második ebben a versenyben a Debreceni Egyetem lett közel 19 ezer jelentkezővel.

Tavalyhoz képest nőtt a mesterképzések és a kétéves, diploma nélkül záruló felsőfokú szakképzések népszerűsége. Az adatok szerint nőtt a nőuralom a felsőoktatásban, az idén 61.060 férfi és 79.535 nő jelentkezett főiskolára, vagy egyetemre.