Az esztergomi polgármester el tudja képzelni magát Orbán Viktor alternatívájaként

Vágólapra másolva!
Tétényi Éva szerint elképzelhető, hogy egy nő lesz Orbán Viktor miniszterelnök kihívója a 2014-es választásokkor, és az idő majd eldönti, hogy ez a nő ő lesz-e. Tétényi erről a TV2 Mokka című műsorában beszélt szerdán reggel.
Vágólapra másolva!

Tétényi Éva, Esztergom független polgármestere lehet Orbán Viktor miniszterelnök kihívója a 2014-es választásokon, erről a politikus a TV2 Mokka című reggeli műsorában beszélt. Tétényi pontosan azt mondta, hogy elképzelhető, hogy egy nő lesz Orbán következő kihívója, és az idő majd eldönti, hogy ez a nő ő lesz-e.

Tétényi szerint azoknak az embereknek jelenthet egy nő civil alternatívát Orbán Viktorral szemben, akik kiábrándultak a pártpolitikából.

Tétényi elmondta azt is, hogy jelenleg csak Esztergom ügyeire koncentrál, és a városban kialakult politikai patthelyzet feloldására törekszik. A politikus április elején gyalog vitte Orbán Viktorhoz petícióját, amelyben arra kérte a kormányt, hogy kezdeményezze az esztergomi képviselőtestület feloszlatását.

Tétényi Éva az önkormányzati választáson elért kétharmados győzelme óta harcban áll a leváltott polgármesterrel és a helyi Fidesz-frakcióval. A párt tíz képviselője ugyanis abszolút többségben van a képviselőtestületben és szinte semmilyen ügyben nem működik együtt az új vezetővel. A politikus szerda reggel azt mondta, hogy a helyi Fidesz-frakció a felfüggesztésére játszik. Tétényi egyelőre nem biztos abban, hogy kitölti a négyéves ciklust Esztergom élén, azt mondta, megviselheti a lelki terror.