Mindenki csak suttog az alpolgármester öngyilkosságának lehetséges okairól Dunaújvárosban, ki magántermészetű, ki politikai konfliktusokról beszél. Tóth László kedden délelőtt lett öngyilkos, alig két héttel az után, hogy a helyi Fideszen belüli ellentétekre hivatkozva lemondott alpolgármesteri posztjáról.

Kis asztalon mécsesek, fehér virágok és az alpolgármester gyászkeretes fotója. A dunaújvárosi Városháza bejárata mellett felállított rögtönzött emlékhelynél a kihalt utcák ellenére szinte mindig volt valaki csütörtökön déltájban: hol a helyi járókelők álltak meg pár percre némán, hol az önkormányzat dolgozói rendezgették a gyertyákat és mécseseket Tóth László fotója mellett.

A város fideszes gazdasági alpolgármestere kedden délelőtt a városi sporttelepek mögötti erdős részre hajtott az autójával, majd miután értesítette egy barátját, öngyilkos lett. A rendőrség még vizsgálja, hogy az 52 éves képviselőnek volt-e engedélye az életét kioltó pisztolyra, illetve, hogy hagyott-e hátra búcsúlevelet.

Tóth két hete, április 14-én lemondott a város gazdasági alpolgármesteri posztjáról - az ezt bejelentő, a polgármesternek és több városi lapnak is eljuttatott levelét április 30-ra dátumozta. Lemondása az [origo] helyi városvezetői körökből származó információja és Tóth akkor nyilatkozata szerint sem volt önkéntes, erre a helyi Fidesz-frakció április 13-i ülésén kérték meg. "Egyértelműen és határozottan az volt a döntés, le kell mondanom az alpolgármesteri tisztségről" - nyilatkozta másnap az egyik helyi internetes újságnak Tóth.

A lemondásáról szóló levélben Tóth a helyi Fideszen belüli ellentétekkel magyarázza távozását. A választóktól - írta - a város hatékony, gazdaságos működtetésére kapott megbízást, ehhez szerinte hosszú távú stratégiára, gazdasági megtakarításokra és a város működésének racionalizálására lenne szükség. Szerinte a frakción belüli széthúzás, a döntések halogatása, a szervezetlenség miatt "a folyamatok nem megfelelő irányba tartanak". "Személyemet érintően olyan súlyos mértékű bizalmatlanságot, kirekesztést tapasztaltam az elmúlt hónapokban, amely lehetetlenné teszi, hogy megbízatásomat elveimnek megfelelően, tisztességgel el tudjam látni" - írta a levél utolsó mondatában.

Mindenkinek csak a hamburgeres Laci volt

"Tipikus rendszerváltás utáni jobboldali politikai karrier volt az övé" - mondta az [origo]-nak csütörtökön Dunaújvárosban Tóth egyik régi ismerőse, barátja, aki már a nyolcvanas évek óta ismerte az alpolgármestert. (A férfi, akárcsak Tóth többi közeli ismerőse, illetve párttársa, azt kérte, hogy ne írjuk le a nevét.)

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Rögtönzött emlékhely a Városháza bejárata előtt

Tóth vendéglátósnak tanult, majd a nyolcvanas évek vége felé - ahogy egy fideszes fogalmazott - "ő lett a városban az egyik első maszek": a Római városrész panelházai között egy, a helyiek által csak gombáknak nevezett pavilonban büfét nyitott. "A városban mindenki csak úgy ismeri, hogy a hamburgeres Laci" - mondta el kivétel nélkül mindenki, akit csütörtökön megkérdeztünk a volt alpolgármesterről. Pedig az üzlet már a rendszerváltás környékén profilt váltott, és kocsma lett belőle. A neve hivatalosan "A legvidámabb barakk", de a városiak többnyire kommunista kocsmaként emlegetik, mert Tóth a szocialista kor emlékeivel: Lenin-, Marx- és Rákosi-képekkel, sarló-kalapácsos címerekkel, korabeli táblákkal díszítette ki a helyet. A kocsmát egyik dunaújvárosi útja alkalmával Orbán Viktor is felkereste, erre a helyiek szívesen emlékeznek, és a pult felett fényképek is őrzik a látogatás emlékét.

Tóth a kocsma pultja mögül, ismerősei szerint ambíciókkal és magasztos elvekkel telve indult több mint tíz éve a helyi politikába. 2006 óta volt önkormányzati képviselő. "Elhivatottságból egy nagy ember árnyékába szegődött, sok hasznos munkát végzett, szinte észre sem vette, hogy a saját karrierjét építgeti" - mondta a férfi régi ismerőse. A "nagy ember" Dorkota Lajos, a város fideszes országgyűlési képviselője volt, akiért több városi szerint Tóth "a tűzbe is belement volna". Tóth vezette tavaly áprilisban Dorkota kampányát is. "Látni kellett volna, amikor kijött az eredmény, hogy 55 százalékkal nyertek: Dorkota csak mosolygott, de Tóth valósággal összezuhant, és csak zokogott, zokogott az örömtől" - mesélte egy helyi fideszes, aki - több más forrásunkkal együtt - azt mondta, Tóth "szolgálataiért, az elmúlt években végzett munkájáért" kapta meg az önkormányzati választások után a gazdasági alpolgármesteri posztot.

"Nagy volt rá ez a kabát"

Tóth operatív munkákra nagyon jó volt, de a gazdasági alpolgármesteri posztra sem a képzettsége, sem a képességei nem feltétlen bátorították - mondta az [origo]-nak több, Tóthot a pártból vagy a magánéletből ismerő ember. "Nagy volt rá ez a kabát, kétségkívül ez a tragédia egyik forrása" - mondta Tóth régi ismerőse. A férfi szerint már hónapok óta konfliktus volt az alpolgármester és a Fidesz-frakció között, mert nem értettek egyet abban, hogyan kellene rendezni a nehéz anyagi helyzetben lévő város gazdasági ügyeit. Olyan embert nem sikerült elérnünk a városban, aki válaszolni tudott volna arra a kérdésünkre, hogy konkrétan mik voltak a vitás kérdések, ügyek a frakcióban. Azt azonban több forrásunk is mondta, hogy Tóth nehezményezte, hogy frakciótársai "nem hisznek neki", hogy "elvették a játékát", hogy "nem vették komolyan", ő pedig "nem akart bábu lenni". Ilyen véleményeket hallottunk helyi fideszestől is, és olyantól is, aki magánemberként ismerte Tóthot.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Az egykori hamburgerbüfé

A város és a helyi Fidesz Tóth halála után szűkszavú közleményt adott ki, ezen túl minden nyilatkozattól elzárkóztak. A párt több befolyásos tagja azonban neve elhallgatását kérve azt mondta, hogy nem politikai vagy gazdasági ügyek álltak a frakció és Tóth vitájának kereszttüzében, illetve lemondása, lemondatása hátterében, hanem egy magántermészetű ügy, amelyről nem akarnak a nyilvánosság előtt beszélni. Elmondásuk szerint az alpolgármester nem tudta a magánéletét összeegyeztetni a munkájával, és lassan képtelenné vált arra, hogy ellássa feladatait, ezért kérték meg, hogy mondjon le a posztjáról. Volt olyan ismerőse, aki idealista, romantikus alkatára utalva azt mondta róla, hogy "ő volt az acélvárosi Don Quijote".

Azt többen elismerték, hogy Tóth nekik is, akárcsak más, hozzá közel álló embereknek öt-hat hónapja rendszeresen mondogatta, hogy öngyilkos lesz. "Nem hittük el neki, hogy tényleg megteszi" - mondták az [origo]-nak többen is. Majdnem mindenki említette azt is, hogy Tóth egészségi állapota is megromlott, az elmúlt hetekben is volt kórházban, van, aki szerint a betegségek régóta nyomasztották. Egyik ismerőse Tóth elmúlt hónapokbéli lelkiállapota alapján azt mondta, az vezette el az alpolgármestert az öngyilkossághoz, hogy "összedőlni látszott minden a világában, ami neki fontos volt, és nem talált már kapaszkodókat. Összeroppant."