Harmincezren voltak a Critical Mass-en a szervezők szerint

Vágólapra másolva!
Harmincezer ember kerékpározott szombat délután a Critical Mass kerékpáros-felvonuláson. A menet két és fél ótra alatt ért a budai Vérmezőről a városligeti Királydomhoz.
Vágólapra másolva!

A mindennapos kerékpározás népszerűsítéséért, a várost érő forgalmi terhelés és szmog csökkentéséért bicikliztek a Critical Mass résztvevői szombaton. A szervezők szerint összesen 30 ezer kerékpáros vett részt a rendezvényen, a fővárosiak mellett vidékiek is tekertek, és voltak Lengyelországból, Csehországból, Németországból és Ausztriából érkező felvonulók is - mondta a Független Hírügynökségnek Kürti Gábor szervező.

Budapesten délután négy óra körül indultak el a bringások a Vérmezőről. A felvonulók az Attila út - Alagút - Lánchíd útvonalon érték el Pestet, majd a Ferenciek terére és a budai Rudas fürdőhöz tett rövid kitérő után az Astoria - Erzsébet tér - Andrássy út útvonalon érkeztek meg a városligeti Királydombhoz, ahol a hagyományos közös bringaemeléssel ért véget a megmozdulás.

A rendezvényre elhívták a holland nagykövetet is, aki a holland királynőnek tolmácsolja majd a magyar bringások születésnapi jókívánságait, hiszen a kerékpáros felvonulás ötlete és a "Budapest kerékpáros város" ötlete is holland mintán alapul.

Honlapjuk szerint Budapest mellett számos más hazai városban, így például Debrecenben, Egerben, Győrben, Kecskeméten, Miskolcon, Nyíregyházán, Pécsett, Szegeden, Székesfehérváron és Veszprémben is megszervezik a felvonulást.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Képgalériánkért kattintson!

Az MTI helyszíni tudósítója azt tapasztalta, hogy a menet fennakadás nélkül indult el a végig lezárt és biztosított útvonalon. A szervezők arra kérték a résztvevőket, hogy ne biciklizzenek a járdán és a villamossíneken, továbbá szigorúan kerüljék az autósokkal, illetve a gyalogosokkal való összeszólalkozást. Nyomatékosan kérték azt is, hogy a bringások semmilyen politikai párt vagy mozgalom jelképét ne vigyék magukkal, és ne igyanak alkoholt sem a felvonulás előtt, sem aközben. A nagyobb kereszteződésekben zöld pólós rendezők segítették a gyalogosok és a tömegközlekedési eszközök áthaladását.

A Független Hírügynökség azt jelentette, hogy a menetben egy kerékpáros könnyebben megsérült, amikor elesett a Döbrentei térnél, illetve egy másik, a felvonulásra tartó biciklist autó ütött el a XI. kerületben. Ő is könnyebben sérült meg.