Tilos lesz szotyizni a közmunkán lévőknek Jászladányban

Vágólapra másolva!
A jászladányi önkormányzat határozatának értelmében a jövőben, a közmunkán lévőknek munka közben tilos lesz szotyolázniuk, az ismerőseikkel beszélgetniük, azokat pedig elküldik, akik háromszor igazolatlanul hiányoznak.
Vágólapra másolva!

Határozatot fogadott el a közcélú munkát végzőkkel szembeni elvárásokról a jászladányi képviselőtestület, hogy ezzel próbáljon meg javítani a munkamoráljukon, ennek értelmében például munkaidőben tilos szotyolázniuk vagy ismerősökkel beszélgetniük - közölte a település független polgármestere kedden.

Az általános szabályok közül Dankó István példaként kiemelte: Ha valaki nem teljesíti a harminc napos közmunka-kötelezettségét, akkor 2012-ben nem kaphat segélyt. A helyi szabályzók közé tartozik, hogy a munkaterületen ki kell jelölni azokat az egy nap alatt elvégezhető munkamennyiségeket, amelyeket a közcélú munkásnak teljesítenie kell. Ha valaki háromszor igazolatlanul hiányzik, azt elküldik.

A munkavégzőnek kötelessége a láthatósági mellény viselése, a pontos megjelenés, nem csak a munkaidő kezdetén, hanem a végén is. Mivel a legtöbbször közterületen, az utcán tevékenykednek, elvárják tőlük, hogy ne álljanak le a ismerősökkel diskurálni, és vessék alá magukat a szúrópróbaszerű szondázásnak.

Mindemellett megtiltották a szotyolázást, mert nem egy esetben azt tapasztalták, hogy a söprögetésre, szemétszedésre kijelölt ember szétköpködte a napraforgómag héját - mondta Dankó István.