Ügyészségi vizsgálat indult a Fenyő-gyilkosság gyanúsítottjának DNS-e miatt

Vágólapra másolva!
Vizsgálatot indított az ügyészség, hogy tisztázza, miért csak hónapokkal a tavaly októberi szabadlábra helyezése után derült ki, hogy DNS-sel bizonyítható Jozef Rohác érintettsége a Fenyő-gyilkosságban - értesült a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

A Népszabadság információja szerint a Fővárosi Főügyészség vizsgálatot indított a rendőrségen és a szakértői intézetben annak tisztázása érdekében, kit terhel a felelősség azért, hogy csak hónapokkal Jozef Rohác 2010 októberi szabadlábra helyezése után derült ki, hogy Fenyő János gyilkosának sapkájában az ő DNS-ét találták meg.

A napilap meg nem nevezett forrásokra hivatkozva a keddi számában azt írta: nemrég a Fővárosi Főügyészség kapott a Nemzeti Nyomozó Irodától egy "magyarázkodásnak is gyenge" választ, de azt a vizsgálatot elrendelő főügyész nem fogadta el. Egyelőre még az sem egyértelmű, hogy a rendőrségnél vagy a szakértői intézetnél mulasztott-e valaki, bár ez esetben a "mulasztás" akár könnyen bűncselekménynek is minősülhet - írja a lap.

A Népszabadság szerint a rendszernek elvileg automatikusan össze kellene vetnie egy-egy új mintát a bűnügyi DNS-nyilvántartásban lévő, különféle korábbi bűncselekmények helyszíneiről, eszközeiről rögzített mintákkal. Miután első magyarországi őrizetbe vételekor Roháctól DNS-mintát vettek, amit továbbküldtek a szakértői intézetbe, néhány héten belül jelezniük kellett volna a komputereknek, hogy a minta egyezik az 1998-as Fenyő-gyilkosságnál rögzített, igen nagy valószínűséggel a tettestől származó mintával.

Magyarország az év elején kérte újra Jozef Rohác kiadatását Szlovákiától. Először még három éve adtak ki ellene nemzetközi elfogatóparancsot, amely alapján Prágában fogták el 2008 októberében. Magyarországra hozták, emberölés kísérletével és robbanóanyaggal visszaéléssel vádolták, a bíró azonban csak az utóbbiért ítélte el, így két évet kapott. Az ítélethirdetésig már két évet előzetes letartóztatásban ült, így a bíróságról szabadon távozhatott. Nem telt el fél év és kiderült, hogy Jozef Rohác DNS-e azonos a Fenyő-gyilkosság helyszínén talált sapkából rögzített mintával.