Vágólapra másolva!
Időközi önkormányzati választást kell tartani a Békés megyei Mezőhegyesen, mert feloszlatta magát a képviselő-testület. A polgármester szerint a feloszlatás előzménye egy nyertes pályázat önrésze miatt kialakult vita volt. A nehéz helyzetben lévő város ugyanis már a közalkalmazottak fizetését is csak hitelből tudja biztosítani.
Vágólapra másolva!

Feloszlatta önmagát Mezőhegyes képviselő-testülete a szerdai ülésén, mert egyebek mellett nem tudtak megegyezni a műemlék jellegű egykori Centrál Kaszinó felújításáról - közölte Kovácsné Faltin Erzsébet, a Békés megyei város független polgármestere a testületi ülés után az MTI-vel. A városban a közeljövőben időközi polgármester-, illetve képviselő választást tartanak.

Kovácsné azt mondta: a város korábban pályázat útján nyert el megközelítőleg 270 millió forintos támogatást az egykori kaszinó felújítására azzal, hogy biztosítania kell ehhez további, mintegy 40 millió forintos önrészt. A város azonban nehéz gazdasági helyzetben van, és korábban a testület többsége nem szavazta meg, hogy működési hitelt vegyenek fel a közalkalmazottak bérének kifizetésére. Végül a tiltakozások miatt, egy újabb döntésükkel mégis a hitel felvétele mellett döntöttek, ám a testület tagjai között nem szűnt meg a nézeteltérés.

A polgármestert időközben többször is felszólították lemondásra, végül a testület szerdai ülésen, miután nem sikerült döntést hozniuk a kaszinóprojektről, a város első embere maga kezdeményezte az önfeloszlatást. A polgármesterrel együtt kilenctagú testület hét szavazattal elfogadta a javaslatot. A képviselő-testület két fideszes képviselőjének egyike tartózkodott, másikuk ellenezte a feloszlatást, a többiek - valamennyien függetlenek - azonban megszavazták az előterjesztést.