Semjén: Budapest várja Ukrajna magyarázatát a magyarok zaklatása miatt

Vágólapra másolva!
A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes a parlamentben azt mondta, hogy Magyarország magyarázatot vár Kijevtől arra, hogy az ukrán biztonsági szolgálat miért zaklatott Kárpátalján élő magyarokat. A budapesti ukrán nagykövet szerint meg kell vizsgálni, hogy honnan származik, és igaz-e a hír.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt napokban a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetségtől (KMKSZ) és Ukrajnában élő magyar nemzetiségű polgároktól jelzések érkeztek, hogy az ukrán biztonsági szolgálat, az SZBU zaklatta őket a honosítással kapcsolatban - mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a parlamentben. A kereszténydemokrata politikus utalt arra is, hogy az ukrán hatóság azt is firtatta, hogy milyen kapcsolatuk van Magyarországgal, és jártak-e a magyar konzulátuson.

A KMKSZ az ügyben levelet írt az ukrán államfőnek, magyarázatot kérve a történtekre. A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes újságírók előtt megerősítette: a magyar állam továbbra sem ad ki az állampolgársággal kapcsolatban semmilyen információt más országoknak. Azt is közölte, hogy Magyarország magyarázatot vár Ukrajnától arra, hogy miért zaklatott az ukrán biztonsági szolgálat Kárpátalján élő magyarokat.

Jurij Muska budapesti ukrán nagykövet szerint meg kell vizsgálni, hgoy honnan származik, és igaz-e a hír. A diplomata ugyanakkor hozzátette, hogy túlzás lenne feltételezni az ukrán biztonsági szolgálatról, hogy képes több ezer embert zaklatni. Erre nincs se pénz, se ember - mondta.

Ukrajna hivatalosan nem ismeri el a kettős állampolgárságot, bár amikor az ezt lehetővé tévő magyar törvény megszületett, csak Szlovákia tiltakozott.