Szekeres Imre jelenleg nem lát arra esélyt, hogy Gyurcsány Ferenc legyen az MSZP elnöke. A politikus erről egy szerda reggeli tévéműsorban beszélt.

"Nem hiszem, hogy jelöltetné magát, és nem hiszem, hogy megválasztanák" - mondta Szekeres Imre, az MSZP gazdasági kabinetjének vezetője, országgyűlési képviselő szerda reggel a TV2 Mokka című műsorában arra a kérdésre, hogy lát-e esélyt Gyurcsány Ferenc pártelnökké választására.

A párt belső ügyeiről ellentmondásosan nyilatkoznak MSZP-s politikusok. Kedd reggel Gyurcsány Ferenc, volt kormányfő saját Facebook-oldalán közölte, hogy hat kérdésben kezdeményez pártszavazást. Szerinte "ezek a kérdések nem megosztják a pártot, hanem ellenkezőleg, egyesítik azt" . A volt miniszterelök a többi között közvetlen pártelnökválasztást, az összeférthetetlenségi szabályok átgondolását, valamint a törvényi előírásoknál átláthatóbb pártgazdálkodást javasolt. "Ezeknek a kérdéseknek a pártszavazásra bocsátása érdekében kezdjük el a támogató aláírások gyűjtését. Nem lesz nehéz dolgunk. Tudjuk, hogy a tagság és a vezetők túlnyomó többsége is ilyen pártot kíván" - írta Gyurcsány, aki februári évértékelő beszédében arról beszélt, hogy a korábbi találgatásokkal szemben nem alapít saját pártot. "Nem alapítunk új pártot, hanem az MSZP-ből csinálunk új pártot" - jelentette ki.

"Az az akció, amelyet Gyurcsány Ferenc megkezdett, illetve folytatott, kifejezetten káros - nemcsak az MSZP, de a teljes baloldal és az ország számára is" - fogalmazott néhány nappal korábban Balogh András, az MSZP elnökhelyettese az ATV egyik műsorában. A volt thaiföldi nagykövet és szocialista államfőjelölt úgy érvelt: Most, amikor az ország kritikus időszakot, szociális válsághelyzetet él át, a fontos kérdésekkel kellene foglalkozni, nem pedig a párt belső ügyeivel.