Tíz év múlva derülhet ki, hogy miért vett Magyarország Gripeneket

2011.05.05. 7:57

A Népszabadság úgy tudja, hogy legkorábban 2021-ben lehet nyilvános az a jegyzőkönyv, amely az első Orbán-kormány nemzetbiztonsági kabinetülésén készült, és kiderül belőle, hogy a szakmai iránymutatások ellenére miért a svéd vadászgépek mellett döntöttek. A jegyzőkönyvet azonban tíz évre titkosították.

Tíz évig, még 2021. december 31-ig titkosították az első Orbán-kormány nemzetbiztonsági kabinetjének azt a jegyzőkönyvét, ami a Gripen-beszerzésről szól - tudta meg a Népszabadság.

Forrás: MTI/Ujvári Sándor

A lap a Honvédelmi Minisztériumnál talált rá az iratra. A tárcánál azt közölték, hogy legutóbb 2010-ben vizsgálták felül a jegyzőkönyv titkosítását, és a 2021-es határidőt találták indokoltnak. Ebből a jegyzőkönyvből derülhetne ki, hogy miért döntött az első Orbán-kormány a szakmai iránymutatások ellenére a svéd vadászgépek mellett.

A HM elismerte azt is, hogy az irat minősítésének felülvizsgálatára legutóbb tavaly került sor, akkor a minősítő fenntartotta a titkosítás határidejét - írja a Népszabadság.