Kötelező biztosítást fizethetnek a veszélyes hulladékot kezelő cégek

Vágólapra másolva!
Egy készülő törvénytervezet szerint csak akkor kapnának környezethasználati engedélyt a veszélyes hulladékot kezelő cégek, ha kötelező biztosítást kötnének tevékenységükre. A környezetvédelmi államtitkár szerint így létrejöhet egy pénzügyi alap, amelyből a vörösiszap-katasztrófához hasonló eseteknél fedeznék a károkat.
Vágólapra másolva!

Várhatóan 2012 januártól kötelezően biztosítást kell kötniük a veszélyes anyagokat kezelő cégeknek, a környezetvédelmi hatóság a biztosítás meglétéhez köti majd az egységes környezethasználati engedély kiadását - közölte a környezetvédelmi államtitkár sajtótájékoztatóján pénteken Kolontáron.

Illés Zoltán tájékoztatása szerint törvényben rögzítenék a kötelező biztosítás megkötésére kötelezett cégek körét, a törvénytervezetet a tárcaközi egyeztetéseket követően az Országgyűlés őszi ülésszakára nyújtanák be. Az államtitkár szerint a törvény az elfogadás után 2012. január elsejétől lépne életbe. Hozzátette: az új törvény várhatóan csökkenti a Magyarországon működő, veszélyes hulladékot kezelő cégek számát, amely mintegy 1600.

"A kötelező biztosítást kevesebben tudnák megfizetni, ezért kevesebb cég fedné le a veszélyes hulladékokat kezelő cégek piacát" - fogalmazott a környezetvédelmi államtitkár. Hangsúlyozta, hogy a biztosítás megfizetésével létrejönne egy "pénzügyi alap", amely a kolontárihoz hasonló katasztrófa esetén biztosítaná a kármentesítés költségét, mert jelenleg az adófizetők pénzéből finanszírozza az állam a helyreállítást.