A rendőrök keresik a vesztegetés miatt elítélt volt dögei polgármestert

Vágólapra másolva!
Nem kezdte meg börtönbüntetését Vincze Ferenc Tibor, a volt dögei polgármester, akit a bíróság korábban jogerősen 3 év, 10 hónap börtönre ítélt. A bíróság emiatt elrendelte a volt polgármester rendőri elővezetését.
Vágólapra másolva!

Elővezető parancsot adott ki hétfőn a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság büntetés-végrehajtási bírója a volt dögei polgármester ellen. Vincze Ferenc Tibort a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság tavaly szeptember 14-én ítélte el vesztegetés miatt első fokon három év tíz hónap börtönbüntetésre, a döntést a Debreceni Ítélőtábla február 15-én emelte jogerőre. Nyakó Zsuzsanna, a bíróság szóvivője közölte, hogy a börtönbüntetését május 5-én kellett volna megkezdenie az elítéltnek, de ennek nem tett eleget.

Az elővezetést a rendőrség hajtja végre úgy, hogy az elrendelő határozatban megjelölt helyre - ez esetben a Nyíregyházi Büntetés-végrehajtási Intézetbe - kell kísérnie az elítéltet. Az elővezető parancs szerint ennek legkésőbb 2011. június 8-áig meg kell történnie.

A dögei önkormányzat 2004-ben 225 millió forintot nyert pályázaton uszodaépítésre és iskolafelújításra. A vádirat szerint a polgármester húszmilliót kért egy építési vállalkozótól cserébe azért, hogy a képviselő-testület hat tagja segít lehívni az uniós pénzt. Vincze a vád szerint nyolcmilliót kapott a vállalkozótól. A nyomozó ügyész a polgármester elleni vádat a Hír Tv birtokába jutott, 2006-os hangfelvétellel, tanúvallomásokkal, okiratokkal támasztotta alá. A hangfelvételt az azóta elhunyt építési vállalkozó készítette.