"Mi másként csináltuk volna" - Harrach Péter a KDNP-frakció első évéről

Vágólapra másolva!
Nem tartja hibátlannak a kormánypártok munkáját, sőt úgy érzi, hogy a KDNP sok mindent máshogy csinált volna az elmúlt egy évben, mint a Fidesz. A magzati életet keményebben védte volna, a dohányzást szigorító törvényt diktatórikusnak érzi, és szerinte belefér, hogy KDNP-s politikusok családtagjaikat foglalkoztatják. A pártok frakcióvezetőit kérdeztük az országgyűlés első évéről, a sorban elsőként interjú Harrach Péterrel, a KDNP frakcióvezetőjével.
Vágólapra másolva!

- Sokszor elhangzik a KDNP-ről, hogy a támogatottsága nem mérhető, önállóan indulva a párt valószínűleg be sem jutott volna a parlamentbe. A frakció mennyire érezte erősnek az elmúlt egy évben a KDNP-t? Sikerült magukat megkülönböztetni a Fidesztől?

- A KDNP története mélypontján, a Giczy-féle (Giczy György a KDNP elnöke volt 1995-2001 között) nehéz időszakban hosszú ideig a Fidesz soraiban képviselte magát a parlamentben, de bizonyos önállóságot élvezve ekkor is meg tudta őrizni identitását. Ez akkor is megmaradt, amikor ismét önálló frakciónk alakulhatott, és a Fidesszel szövetségben dolgoztunk tovább, és így van ma is. Mivel a szövetséggel mi a szavazóinkat is a szövetség mögé állítottuk, nincs értelme külön mérnünk a támogatottságunkat. Ez nem jelenti azt, hogy így marad a világ végéig. Erős pártépítésbe kezdtünk az év elején: erősíteni fogjuk a civil holdudvart és a helyi szervezeteket, és immár főállású szervezőink dolgoznak a pártépítésen.

- Önálló indulásban gondolkodnak?

- Erről csak szükség esetén lehet szó, de valójában azon dolgozunk, hogy az önálló identitás megjelenítéséhez egy erős, szervezett pártunk is legyen.

- Ez a jövő, de milyennek látta magukat a kormányváltás óta eltelt egy évben?

- Nem vagyok elégedetlen. A KDNP-frakció, úgy érzem, létszámában és felkészültségében is megfelelő. Jó néhány sikeres, önálló kezdeményezésünk is volt az elmúlt egy évben. Mindenképp annak könyvelem el például, hogy a család- és életvédelmi passzusok bekerültek az alkotmányba, parlamenti és kormánybeli részvételünk pedig akár túlreprezentáltnak is mondható.

- A Fidesz egyik tekintélyes politikusa egyszer kifakadt, mondván, egy törpepárt akar diktálni a Fidesznek. Érezhető feszültség a fideszesek és KDNP-sek között?

- Mi nem érzünk ilyen feszültséget. Ha a fideszesekben rossz érzéseket vált ki valami, arról nem tehetünk, bennünk nincs ilyen, és győzelmi vagy diadalérzés sincs, csak a sikeres együttműködés jó érzése.

- Amikor erről beszéltem fideszes képviselőkkel, akkor többen zsarolásnak nevezték, hogy a KDNP az alkotmány megszavazását ahhoz kötötte, hogy bekerüljön az alaptörvénybe a magzati élet védelme.

- Ez nem így van, a zsarolás nekünk nem kenyerünk. Kértük, és megértettük a Fidesszel, hogy ez nekünk fontos. Bekerült.

- De az abortusztilalom nem, arra egyértelműen nemet mondott a Fidesz. Olyan információt is hallottunk, hogy a KDNP a szabad vasárnapról szóló javaslatának támogatását kérte vigaszdíjként cserébe. Ez igaz?

- Nem, mint mondtam, nem stílusunk a zsarolás.

- Pedig van bőven muníciójuk: nagyon sok kétharmados, sarkalatos törvényt kell még elfogadni az év végéig, amihez a Fidesznek szüksége van a KDNP voksaira. Beszéltem fideszesekkel, akik kemény csatákra számítanak emiatt.

- Felesleges az aggodalmuk: tudatában vagyunk az erőviszonyoknak, és mértékletességet gyakorolunk. A méretünk és létszámarányunk szabta józan határt nem lépjük át követeléseinkben.

- Az abortusztilalomért harcolnak még, vagy lemondtak róla?

- Biztos, hogy van olyan megoldás, ami a mi értékrendünkhöz közelebb álló módon fogalmazna az élet védelmével kapcsolatban, de tisztában vagyunk vele, hogy a magyar társadalom jelenlegi állapotában csak ilyen mértékben képes az élet védelmére.

- Éppen a napokban indított - máris sokat bírált - kampányt a kormány a magzati élet védelméről. A KDNP áll mögötte?

- Inkább azt mondanám, hogy egy szemlélet áll. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium KDNP-s államtitkára kezdeményezte, de nem volt előtte róla egyeztetés a pártban vagy a frakcióban.

- Azzal vádolták néhány hete a dohányzásellenes törvény vitájában, hogy csak a magzati életet védi, a felnőttekét nem. A törvénytervezet felpuhítására nyújtott be ugyanis módosító javaslatot. Dohányzik, az érintettség motiválta?

- Nem dohányzom, és a javaslatomat inkább normalizálásnak nevezném, mint felpuhításnak. A célkitűzéssel egyetértek, védeni kell a nemdohányzókat. De azt nem értettem, hogy egy zárt helyiségben, ahol csak dohányosok lennének, ott miért ne lehetne rágyújtani. A törvényjavaslat szerintem túllőtt a célon, fanatikus, sőt diktatórikus lett. Éppen ezért nem is vettem részt a szavazásában.

- Lázár János a Fidesz frakcióvezetőjeként többször felszólalt a képviselői költségtérítéssel való trükközés ellen, néhány kivétellel a frakció etikai bizottsága elé vitték az ilyen ügyeket. Visszaélések a KDNP-ben is voltak, de nem hallottam, hogy bárkit is megróttak volna.

- Mert nincs is rá szükség. Egyik esetben sem tudatos megtévesztésről, hanem figyelmetlenségről vagy tájékozatlanságról volt szó.

- Így magyarázták ezt a Fideszben is, csak ott retorzió is járt érte.

- De mi külön párt vagyunk, nálunk nem járt retorzió.

- Amiatt is bírálták a KDNP-t, hogy több képviselőjük a családtagjait foglalkoztatja a frakcióirodán. Ezt elfogadhatónak tartja? A Fideszben például külön szabály van, hogy nem alkalmazhatók a hozzátartozók.

- De mint említettem, mi külön párt vagyunk, a felvetés meg szerintem hülyeség. Miért lenne baj ez? Ezek bizalmi állások, amire a képviselő értelemszerűen olyasvalakit választ, aki iránt bizalommal van. Ráadásul jelentéktelen, 80-90 ezer forintos fizetésekről van szó, sok hétvégi és esti túlmunkával.

- Orbán Viktor miniszterelnök többször is kijelentette, hogy milyen fontos Fidesznek a KDNP szövetsége. De mennyire volt könnyű az elmúlt egy évben a Fidesz szövetségesének lenni és olyan ügyekhez adni a nevüket, mint az Alkotmánybíróság jogköreinek korlátozása, a médiatörvény vagy a magán-nyugdíjpénztári tagok vagyonának államosítása?

- Abban a nagy átalakításban, amiből részt vállaltunk, fel kell vállalnunk a konfliktusokat is. A változások sok érdeket sértenek, de mi a Fidesszel együtt, a nemzeti célok érdekében felvállaljuk ezeket.

- Mennyire jó szájízzel tették ezt?

- Biztos, hogy mi másként csináltuk volna. Van, amikor árnyaltabban, talán átgondoltabban, mérsékeltebben nyúltunk volna a kérdésekhez. Más a stílusunk is, mint a Fidesznek, de a célok érdekében együtt visszük végig a reformokat.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Harrach frakciótársai körében

- Az egyik legtöbbet bírált kormányzati szereplő KDNP-s Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár. Számos döntését támadják, de folyamatos bírálatok érik arra hivatkozva is, hogy nem egyeztet a szakmai szervezetekkel. Legutóbb pedig a kormányt felejtette el megkérdezni, mielőtt egy a közoktatási törvényhez kapcsolódó akcióba kezdett. Meddig állnak ki mellette?

- Az ő szakmai rátermettségéhez nem fér kétség, és a törekvései is egyértelműen elfogadhatók a KDNP-nek. Az egyeztetés folyamatát vagy a törvényalkotás állomásait megítélni nem az én tisztem. Valószínűleg lehetett volna másként is, de ennek úgyis ő viseli a nehézségeit.

- Mit szólt például a Corvinus megszüntetéséről, feldarabolásáról szóló hírekhez?

- Én úgy tudom, hogy erről még nincs döntés. Az viszont ismert, hogy a felsőoktatási intézmények száma elburjánzott. Ha rajtam múlna, én nem gondolkodnék egy nagy múltú intézmény megszüntetésében, de hogy milyen átszervezések lesznek és kellenek, az egy más kérdés.

- Sok a találgatás a sajtóban egy év végén vagy jövő év elején esedékes kormányátalakításról. Ha KDNP-s államtitkárnak is fel kellene adnia pozícióját, mit lépne? Harcolnának értük?

- Egyelőre nem látunk okot arra, hogy bármelyik minisztert vagy államtitkárt le kelljen cserélni, de tudomásul vesszük, hogy a miniszterelnöknek van kormánya és nem fordítva. A munkatársait nyilván ő válogatja meg, mi szeretnénk, ha a jelenlegi arányt továbbra is meg tudnánk tartani.

- Kire a legbüszkébb a frakcióból és kire a legkevésbé az elmúlt egy év teljesítménye alapján?

- Egy miniszterelnök-helyettesre, öt államtitkárra és harminchat képviselőre vagyok büszke.

- Harmincheten vannak. Önmagára ezek szerint nem?

- Ezt ne én ítéljem meg, inkább úgy fogalmazok: sokoldalú és kihívásokkal teli időszakként éltem meg az elmúlt évet frakcióvezetőként. Na jó, olykor sikeresnek is éreztem.

- Volt valami az elmúlt évben, amit a KDNP szempontjából kudarcként élt meg, vagy olyan döntésük, amit megbánt és már másként döntene?

- Kudarcnak nem nevezném, inkább úgy fogalmaznék: kompromisszumokat kötöttünk.

- Melyik volt a legnehezebb?

- Nem egy konkrét esetet emelnék ki, inkább a stílus- és hangsúlybeli különbségeket a Fidesz és a KDNP között. Ahogy az előbb is mondtam: sok esetben átgondoltabban hoztunk volna meg döntéseket, így leginkább az elhamarkodott lépések keltettek bennünk rossz érzéseket, de el kellett fogadnunk, hogy ebben a törvénykezési "nemzeti vágtában" néha hibás megoldások is születnek.