Új hatáskörökkel erősítené a megyéket Navracsics

2011.05.14. 13:42

A megyei önkormányzatok megerősítése mellett foglalt állást szombaton Navracsics Tibor közigazgatási miniszter. A Belügyminisztérium önkormányzati koncepciójában még két alternatíva szerepelt: a megyék megerősítés mellett felvetették azt is, hogy csak jelképesen maradnának meg.

Új intézményeket kapnak, és hatáskörök szempontjából is megerősödnek az ide évben a megyék - mondta Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter szombaton Fehérvárcsurgón, a Fejér megyei megyenap keretében tartott ünnepi közgyűlésen. A miniszter a megyék szerepéről azt mondta: a kormány célja, hogy rehabilitálja a megyéket, oda helyezze vissza az intézményeket, ahol azokat a polgárok nyilvántartják, ahol a közösség identitásának egy szelete megtalálható.

A Belügyminisztérium által elkészített, az önkormányzati rendszer átszervezéséről szóló koncepció (amelyről itt olvashat részletesen) két, egymással teljesen ellentétes lehetőséget vázol fel a megyei önkormányzatokkal kapcsolatban: az egyik szerint az intézményfenntartás mellé további feladatokat is kapnának - például a területfejlesztésben -, vagy szinte minden feladatot a kormányhivataloknak adnáűnak át, és csak jelképesen maradnának meg. Navracsics szombati beszéde azt jelzi, hogy a kormányfő-helyettes az első változatot támogatja.