Rogán megtiltaná a magyar autósoknak a külföldi rendszám használatát

Vágólapra másolva!
Az állandó magyarországi lakhellyel rendelkezők a jövőben nem járhatnak külföldi rendszámú autóval, ha a parlament megszavazza az erről szóló javaslatcsomagot.
Vágólapra másolva!

A gazdasági bizottság hamarosan javaslatcsomagot nyújt be a parlamentnek, amelyben a gépjármű-kereskedelem és -javítás problémáit orvosolják - mondta Rogán Antal, a gazdasági bizottság elnöke a bizottság közbeszerzési és vállalkozásszabályozási albizottságának ülésén hétfőn Budapesten. Rogán Antal elmondta, hogy erről már tárgyalt Matolcsy György gazdasági miniszterrel.

A még a tavaszi ülésszakon elfogadható törvényben első helyen áll az, hogy az állandó magyarországi lakhellyel rendelkezők ne járhassanak külföldi rendszámú autóval. A gépjárműszakma által kért adóváltozások viszont csak az őszi adótörvényekben mehetnek a parlament elé, így azok a jövő év első napjától léphetnek hatályba.

A törvény elfogadása után a NAV koncentrált ellenőrzési kampányba kezdene. Ezzel a feketén működő javítóműhelyeknek legalább a felét át lehetne vinni a legális, adózó szférába - mondta a gazdasági bizottság elnöke.

Az autó-kereskedők és -javítók helyzetét ismertetve Eppel János, a Porsche Hungária ügyvezetője rámutatott, hogy az új autók eladása két év alatt 70 százalékkal esett vissza a magyar piacon, s eközben az 1.200 kereskedőből több mint 300 csődbe ment, további 300-400 van még csődveszélyben. Összefoglalva azt kérte, hogy az állam a legális kereskedőknek és javítóknak adjon esélyt azokkal szemben, akik feketén végzik ezt a munkát.

Knezsik István, az Autós Nagykoalíció elnöke konkrét javaslatokat terjesztett elő. Indítványozta, hogy az állam vezesse be újra a segédmotoros kerékpárok regisztrálását, ezzel lenne biztosításuk, és a külföldön lopott járműveket nem lehetne eladni Magyarországon. A kilométer órák manipulálását büntesse a törvény. Az állandó magyarországi lakóhellyel rendelkezők ne járhassanak külföldi rendszámú kocsikkal, ennek kezelését Németország és Ausztria meg tudta oldani - tette hozzá az elnök.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

Az [origo] korábbi cikkéből kiderült, hogy háromezer autón bukhat évente akár 15 milliárd forintot a költségvetés azzal, hogy a luxuskocsik nagy részére külföldi rendszám kerül. A legális kiskaput kijátszó ügyeskedők megúszhatják a gyorshajtásért járó bírságot és a fizetős parkolást is. A középkategóriás autókon is egyre több a szlovák és a német rendszám.

Ahogy arról az [origo] korábban beszámolt, a tervek szerint a kormány és a parlament ugyan hozzányúl a regisztrációs adó szabályaihoz, de a korábbi fideszes tervekben szereplő eltörlésre vagy csökkentésre nincs esély a feszített költségvetés miatt, csupán technikai módosításokról lehet szó. Az [origo] nevük elhallgatását kérő, adókérdésekben jártas kormányzati forrásokból úgy értesült, elképzelhető az úgynevezett avultatási tábla, az értékcsökkenés miatt az adót mérséklő táblázat átalakítása, ami azt jelenti, hogy a a külföldről behozott autók esetében alacsonyabb lehet a teher.