Utólag fizettetné ki a tandíjat a felsőoktatásból kimaradókkal Pokorni

Vágólapra másolva!
Pokorni Zoltán szerint utólagos tandíjat kéne fizetniük azoknak a diákoknak, akik évekig járnak egy felsőoktatási intézménybe, majd nem fejezik be azt. A Fidesz oktatáspolitikusa a Tv2 Mokka című műsorában kedden reggel arról beszélt, hogy a diákhitelt kiterjesztené az ilyen esetekre is.
Vágólapra másolva!

Jelenleg évente 90-100 ezer diákot vesznek fel felsőoktatási intézménybe, de évente a magyar felsőoktatás csak 50-54 ezer diplomást bocsájt ki, vagyis 30-40 százalék közötti a lemorzsolódás - mondta Pokorni Zoltán, a Fidesz oktatáspolitikusa kedden a Tv2 Mokka című műsorában.

A parlament oktatási bizottságát is vezető politikus szerint hibás az az elképzelés, hogy spórolás címén csökkenteni kell a felsőoktatásba felvett hallgatók számát, fontosabbnak tartja a pazarló tételek megszüntetését, ilyennek látja például azokat a diákokat, akik például három évig járnak az állam költségén iskolába, majd nem fejezik be azt.

Pokorni szerint az ilyen diákok utólagos finanszírozását úgy lehetne megoldani, hogy ha nem folytatják tanulmányaikat, akkor az állam kiállítja nekik a számlát, amit a diáknak be kell fizetnie, az ilyen esetekre a diákhitel egy speciális formáját dolgozná ki a politikus.

Pokorni elmondta azt is, hogy az oktatási koncepciónak vannak olyan részei, amelyekben egyeztet a Nemzeti Erőforrás Minisztérium KDNP-s oktatási államtitkárával, Hoffman Rózsával, és van olyan is, amelyben nem. A KDNP korábbi üzenetére, hogy tegyen le egy fajsúlyos oktatási koncepciót, vagy fejezze be az aknamunkát, azt mondta, hogy úgy véli, akkor követne el hibát, ha csendben maradna, miközben rossz irányt lát.