Hazaérkeztek az Afganisztánban megsérült magyar katonák

Vágólapra másolva!
Leszállt Budapesten az afganisztáni balesetben megsérült négy magyar katonát szállító repülőgép csütörtökön hajnalban. A sérülteket a Honvédkórházba szállították.
Vágólapra másolva!

Megérkezett csütörtök hajnalban Budapestre Afganisztánból a kedden balesetben megsérült magyar katonákat szállító repülőgép. A sérült katonákat helikopterrel szállítják át a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről a Honvédkórház - Állami Egészségügyi Központba.

A Honvédelmi Minisztérium közleményben kérte a sajtó türelmét, a HM sajtóirodájának következő tájékoztatásáig sem a Honvédkórház - Állami Egészségügyi Központ, sem a Honvédelmi Minisztérium nem ad egyéb információt a sajtónak.

Kedden Mazar-i-Sarifból tartott Puli-Humriba egy magyar katonai konvoj. A mellékútról az öt járműből álló konvoj elé hajtott egy afgán jármű, és a magyar katonák járműoszlopa balról előzni kezdte. A konvoj harmadik gépjárműve egy M-RAP MaxxPro típusú speciális, aknák elleni védelemmel ellátott, páncélozott személyszállító gépjármű volt, amelynek vezetője eddig ismeretlen okból balra rántotta a kormányt, ezért a jármű az útpadkán megperdült, és felborult.

A balesetben Dálnoki András szakaszvezető, toronylövész, valamint Róth Orsolya őrmester, a jármű parancsnoka vesztette életét. A gépjármű sofőrje, egy szakaszvezető válságos állapotban került kórházba. Egy katona súlyos, nem életveszélyes, két társuk könnyebb sérüléseket szenvedett.