"Egyelőre nem szédülök" - interjú Hoffmann Rózsa oktatási államtitkárral

2011.05.19. 10:10

Továbbra is élvezi a miniszterelnök bizalmát, és csak látszat, hogy harcban áll az oktatásügy valamennyi szereplőjével - mondta az [origo]-nak adott interjúban Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár. Bár a kormány gazdaságélénkítési terve erről szól, Hoffmann szerint nem lehet kivonni 88 milliárd forintot a felsőoktatásból. Átalakításokra viszont szükség lesz, bár egyelőre nem dőlt el, hogy mi lesz az egyetemek sorsa, a kormány elhalasztja az erről szóló döntést.

- "A keretszámok pedig nem fognak csökkenni. Vagyis nem helyes kalkuláció, hogy csökkenteni akarjuk a felsőoktatásban tanulók számát. Nincs ilyen hátsó szándékunk" - novemberben mondta ezt, amikor utoljára interjút adott az [origo]-nak. Ehhez képest nemrég elismerte: huszonötezres keretszámcsökkentést terveznek 2014-ig.

- Ez még csak becslésen alapuló lehetséges terv, amely nem tőlem származik, és nem döntés. Ilyen szám nem is fog szerepelni a felsőoktatási törvényben. De azt tudni kell, hogy november óta megjelent a Széll Kálmán-terv, amely szembesítette az országot az iszonyatos nagy államadóssággal és azzal, hogy ennek ledolgozása ésszerű átszervezéseket igényel. A diplomát szerzők számát viszont nem akarjuk csökkenteni, csak az államilag finanszírozott keretszámokat. Ugyanis ezek a számok már régen nem harmonizálnak az érettségiző korosztály létszámával. Akinek tehetsége, akarata és szorgalma van, az a jövőben is bekerülhet a felsőoktatásba. Hogy milyen formában és mekkora segítséget ad ehhez az állam, azt a gazdaság teherbíró képessége határozza meg. A 2012-es keretszámokról még nem született döntés, de várhatóan fontos szerepet játszik majd a támogatott szakok kiválasztásában, hogy azok mennyiben járulnak hozzá az ország fejlődéséhez.  Köztudott például, hogy komoly orvoshiány van, így attól biztosan nem kell tartani, hogy az orvosképzésből kivonul az állam.

Márpedig az eddig látott tervek szerint az orvosi karok keretszáma is csökkenne, sőt a műszaki képzésé is, holott évek óta szakemberhiánnyal küzd az ország ezen a területen.

- A demográfiai helyzetből adódóan a jelentkezők száma is csökkenni fog. A keretszámokról, mint mondtam, csak később kell döntenünk, addig minden megjelent adat csak előzetes tervszám vagy spekuláció. 

- Igaz, hogy a kevésbé piacképes vagy "túlképzéses" területeken, mint a jogász- vagy közgazdászképzésben, nem is indulnak majd államilag támogatott, csak költségtérítéses szakok?

- Ezt nem az Oktatásért Felelős Államtitkárság fogja eldönteni, hanem a kormány, annak a grémiumnak és az oktatásért felelős miniszternek a javaslatára, amely erre hivatott. Az új törvénnyel megalakul majd a Felsőoktatási Tervezési Tanács, amelyben a felsőoktatás, az akadémiai és a gazdasági szféra szereplőiből álló szakembergárda tesz javaslatot arra, hogy az egyes területeken hány hallgató képzését fizesse az állam. Jelenleg csak képzési területenként határoz meg a kormány keretszámokat, gyakorlatilag a divathullámoktól sem mentes jelentkezési arány szerint dől el az államilag finanszírozott helyek száma. Ez azt jelenti, hogy ma lényegében véve a hallgatók egyéni tanulási szándékai alapján zajlik az elosztás. Ám hazánkban, ahol az állam tartja fenn a felsőoktatást az adófizetők forintjaiból, jogos az az elvárás, hogy az állam mondja ki a végső szót arról, hogy hogyan és mire használja fel ezt a pénzt.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]

- Három éve a Fidesz népszavazáson akadályozta meg, hogy tandíjat vezessen be a kormány a felsőoktatásban, miközben most annál nagyságrendekkel magasabb tényleges költségtérítés bevezetését tervezik. Ha azt ellenezték, hogyan támogathatják ezt?

- Látszólag jogos a kérdés, azonban mégsem az, mivel a két dolgot nem lehet összehasonlítani. Az akkori kormány minden hallgatónak egységes tandíjat vezetett volna be. A mi tervezetünk viszont több tízezres nagyságrendben továbbra is megtartja az államilag támogatott, tehát ingyenes helyeket. Vagyis a tehetséges és szorgalmas diákok továbbra is úgy szerezhetnek majd diplomát, hogy a tanulmányaik végzése nem kerül egy fillérjükbe sem.

- De a keretszámszűkítés miatt így is fiatalok tízezrei szorulhatnak ki a felsőoktatásból. Most nagyjából 150 ezren tanulnak költségtérítéses formában. Hogy saccol, hányadrészük fogja tudni fizetni a durván megemelendő költségtérítéseket?

- A változások nem eredményezhetik azt, hogy kevésbé ambiciózus, ám módosabb diákok lepjék el a felsőoktatást. A kormány minden eszközzel segíti, hogy anyagi helyzete miatt egyetlen diák se maradjon ki. Ha valaki olyan szakon akar tanulni, amelyen kevesebb az államilag finanszírozott hely és nem jut be, két lehetőség közül választhat: vagy még egy évig gyarapítja a tudását, hogy bekerüljön az ingyenes keretbe, vagy a diákhitelre támaszkodva elindul a költségtérítéses képzésben, azzal a hittel, hogy sikeres lesz és a felvett összeget majdan vissza is tudja fizetni, illetve hogy jó tanulmányi eredményével átkerülhet a támogatott kategóriába. 

- A diákhitel jelenlegi összege a mostani, alacsonyabb költségtérítésekre is éppen csak elég, a tényleges költségtérítés viszont ezek többszöröse lesz.

- A diákhitel konstrukcióját nyilvánvalóan karban kell tartani, ennek felülvizsgálata is megkezdődött.

- A hitelt viszont valamiből vissza is kell fizetni. A tényleges költségtérítés az orvosképzésben akár tízmillió forintra is rúghat. Miből törlessze ezt egy kezdő orvos, akinél - mint egy múlt heti kimutatásból kiderült - még az utcaseprők is többet keresnek?

- A kezdő orvos fizetésének fájdalmas problémájára nem az oktatásért felelős államtitkárnak kell választ adnia. Nyilvánvalóan rendeznünk kell a béreket, különben orvos nélkül marad az ország.

- A felsőoktatási koncepció első, novemberi változata még a vidéki főiskolák megtartását tűzte ki célul, a mostani elképzelések viszont több mint fél tucat intézmény megszüntetésével kalkulálnak.

- Ez nem igaz. Sokadszorra mondom, nincs szó főiskolák, egyetemek bezárásáról.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]

- Ez nem csak játék a szavakkal? Hiszen ha nem kerül is majd konkrétan lakat egy intézményre, azzal, hogy más egyetemekbe vagy főiskolákba olvasztják az egyes karait, mégiscsak elveszíti a nevét, tehát abban a formájában megszűnik az adott intézmény - mint a tervek szerint például a Budapesti Corvinus Egyetem. Vagy valóban nem bezárás az sem, ha kiszáll az állam az intézmény finanszírozásából, ezáltal rövid időn belül csődbe mehet az egyetem?

- Nem áll szándékomban sem a szavakkal, sem a tényekkel játszani. Ami a sajtóban felröppent, csak egy felvetés volt, fikció, nem kész koncepció. Induljunk ki abból, hogy mi a felsőoktatás újragondolásának a célja. Többek között elsősorban a minőség javítása, a hatékonyság és a nemzetközi mércével mérhető versenyképesség növelése érdekében ésszerűsíteni akarjuk a felsőoktatás szerkezetét. Ezt a szándékunkat tavaly október óta nyilvánvalóvá tettük, s ezzel a magyar egyetemek és főiskolák rektorai, a terület szakemberei  teljes mértékben egyetértenek. Tudják, hogy túl sok a képzési hely, túl sok a szak, szétaprózottak a karok. Gondoljuk meg, egy tízmilliós lélekszámú, elöregedőfélben lévő országban van-e értelme több mint háromszáz szakon és gyakran húsz, harminc helyen ugyanolyan képzést folytatni!  Nyilvánvalóan nincs. Ám még nem tartunk ott, hogy megmondjuk, hol mi szűnik meg vagy mi marad meg. Az új felsőoktatási törvény fogja megnyitni a kapukat a szerkezet átalakítása előtt.

- Mi lesz a fő vezérlő elv, a megtakarítási kényszer vagy a szakmaiság? A kiszivárgott javaslat szakmai alapját még a megmaradó intézmények rektorai is élesen bírálták.

- Ismétlem, nem javaslat került kéretlenül napvilágra. A célkitűzéseink egyértelműek: ott kell megtartani a képzéseket, ahol az oktatás magas színvonalú, megfelel a munkaerőpiac igényeinek, és biztosítja az adott térség vagy település szellemi-kulturális utánpótlását.

- A Corvinus melyiknek nem felelt meg?

- A Corvinuson folyó képzés színvonalát, nemzetközi hírnevét pontosan ismerem: az ott folyó képzésre szükség van, ezért - ahogy mondtam - nem is fenyegeti megszűnés az egyetemet. Az pedig, hogy milyen módon működik tovább - így, ahogy most, vagy más formában -, komoly tárgyalások után dől el. Most még nem kell tiltakozni meg nem született döntés ellen.

- De miért pont a Corvinust pécézték ki - még ha csak ötletként is - átszervezésre?

- Szó sincs kipécézésről. Több intézmény jövőbeli szerkezete is szóba került a rektorokkal folytatott tárgyalásokon, és különböző lehetőségeket taglaltunk. Egyelőre úgy látom, a következő tanévben nem fog lényegesen változni az intézményi struktúra.

- Vagyis csúszhat az egész átalakítás?

- A lehetőségét a törvényben fenntartjuk. De az átalakuláshoz több idő kell: nem erőltetett menetben, pláne nem erőszakkal, hanem az érintettekkel együttműködve, alapos mérlegelés után kell majd határozni. Ahhoz, hogy a 2012-es tanév elindulhasson, a szükséges döntéseket októberig meg kell hozni. Ennyi idő alatt nem lehet az egész magyar felsőoktatás minden intézményére nézve  átgondolt, hatástanulmányokkal, elemzésekkel alátámasztott struktúraátalakítást végigvinni.

- De mintha a miniszterelnök kérése ennél sürgetőbb lenne. Az első tervezetben még nem szerepelt az átalakítás, a hírek szerint Orbán Viktor kérte egy hónapja, hogy ilyen tervek is készüljenek.

- Tévedés. Sokakkal ellentétben, akik erről írtak, én ott voltam azon a bizonyos kormányülésen. Sürgető kényszer nem, csupán az hangzott el, hogy mérlegeljünk minden lehetőséget. Ezért foglalkozunk a gondolattal, ezért tárgyaltunk és tárgyalunk a rektorokkal.

- Mi suhant át az agyán először, amikor meghallotta, hogy 88 milliárdot akar elvonni a felsőoktatásból a Széll Kálmán-terv?

- Azt gondoltam, hogy ez nagyon sok.

- Segített valaki feloldani azt az ellentmondást, hogy míg a terv magyar nyelvű változata 285 milliárdnyi forrást ígér az oktatással kapcsolatos beruházásokhoz, addig az angol nyelvú verzió 88 milliárdos forráskivonást ír elő?

- Az ellentmondás könnyen feloldható. A felsőoktatást az állam a válságos helyzetben lévő gazdaság bevételeiből működteti, a fejlesztésekre pedig jórészt uniós források állnak rendelkezésre. Infrastrukturális fejlesztésekre szükség van, hiszen az épületeket, eszközöket meg kell feleltetni a legkorszerűbb szakmai igényeknek. A 88 milliárd, mondom, sok, és ennyi nem is vonható ki az ágazat működtetéséből, amelyhez az idei évben a költségvetés körülbelül 120 milliárd forinttal járul hozzá. A szerkezetátalakítás azonban hozhat kiadáscsökkenést részben a működés racionalizálásával, másrészt az ingatlanok jobb kihasználásával. Továbbá a Széll Kálmán-terv pontosan az, ami: vagyis terv, amely idővel módosulhat, és remélem, az ország fejlődése megengedi majd, hogy valóban módosuljon.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]

 

- Egy éve, amikor elvállalta a megbízást, még nem volt szó Széll Kálmán-tervről és hasonló megszorításokról. Igent mondott volna a felkérésre, ha előre tudja, hogy ilyen lépések várhatók?

- Értelmetlen azon merengeni, hogy mi lett volna, ha... Ám valószínűsítem, hogy ha előre látom, hogy ilyen korlátozottak az anyagi lehetőségek, akkor óvatosabban jelöltem volna ki azokat a kereteket, amelyeken belül mozogni lehet.

- A felső- és a közoktatási koncepcióba is több ponton beavatkozott a gazdasági minisztérium. Mennyire tudja így, a gazdasági kényszerrel szemben a szakmai szempontjait érvényesíteni? Volt vagy van olyan pont, amire már nemet mondana?

- Felesküdtem, amiből következik, hogy fel sem merül bennem, hogy ne legyek figyelemmel a miniszterelnök, illetőleg a kormány kéréseire vagy az ország gazdasági helyzetére. Minden esetben igyekszem mérlegelni, meddig mehetek el anélkül, hogy az oktatásügy szakmai szempontjai sérülnének. Eddig nem kértek semmi olyat, amit vállalhatatlannak tartanék.

- Pedig úgy tudom, erősen fúrja az NGM az egyik szívügyét, a pedagógus-életpályamodellt. A közoktatási törvény legutóbbi tervezetéhez még egy politikai figyelmezetést is beszúrt erről a kormánynak, miszerint akár kétmillió szavazót veszíthet a Fidesz, ha idén nem vezetik be a szisztémát.

- Ez nem pusztán szívügy, hanem érvekkel alátámasztott szakmai meggyőződés. Az életpálya valóban olyan sarkalatos pontja a közoktatás-fejlesztési koncepciónak, amelyből ha engednénk, fel kellene adnunk a céljainkat. A közoktatás fejlesztésének kulcskérdése a pedagógusok bérének és munkafeltételeinek rendezése. Ezt már régen meg kellett volna tenni, ma már nincs hová hátrálni. Két választási lehetőséget látok: most vagy soha. Magyarországot fel kell emelni, ehhez jó iskola kell, ami sehol a világon nem létezik jó és tisztességesen megfizetett, munkájukban korrektül ellenőrzött pedagógusok nélkül. Ezt a kormány tagjai is tudják. Életpálya nélkül nem teremthető meg a minőségi közoktatás. Ehhez valóban ragaszkodni fogok - a jövő megalapozása érdekében.

- Sztrájkbizottságot alapított nemrég a Pedagógusok Szakszervezete a kötelező óraszámok tervezett emelése miatt. Ezt ön is sokáig ellenezte, most mégis bekerült a koncepcióba. Ilyenkor melyik énjét sorolja előre, az egykori pedagógust vagy a kormánytisztviselőt?

- Az Oktatásért Felelős Államtitkárság koncepciójába nem került bele lényeges óraszámemelés. Azt  most is ellenzem, és kormánytagként sem vagyok képes mást meggyőződéssel képviselni, mint aminek a helyességéről és szükségességéről meg vagyok győződve. Változatlanul az az álláspontom, hogy a pedagógusok terhei lényegesen nem növelhetők, de a munkaidejük másként szabályozható. [Az új javaslat szerint a kötelező óraszám nem emelkedne, de a munkaidő 80 százalékát, heti 32 órát kötelezően a munkahelyi tevékenységgel kellene tölteni - a szerk.] Óraszámemelésnek tehát továbbra sem vagyok híve.

- De az NGM ragaszkodna hozzá.

- Még nem dőlt el semmi, tárgyalunk.

- Vita van a gazdasági tárca és az államtitkárság között az intézmények fenntartásával kapcsolatban is. Mint volt iskolaigazgató, hogy látja, az állam vagy az önkormányzatok kezében vannak jobb helyen az iskolák?

- Ezekben a hetekben a tervbe vett iskolabezárások a legszomorúbb oktatásügyi hírek. Ezeknek hátterében a súlyos pénzhiány áll. Minden felelősen gondolkodó ember pontosan ismeri a tényeket, hogy az előző kormányok eladósították az országot, nekünk pedig állni kell a számlát. Ilyen körülmények között a kormány minden szereplője próbálja saját szempontjai szerint befolyásolni a döntéseket. Nem az államtitkárság gyengeségét, hanem a csődhelyzet elkerülésének szükségét jelzi, ha egy-egy ponton a gazdasági szempontok bizonyulnak erősebbnek. Az iskolák fenntartásában egyébként nem a tulajdonos kérdése a mérvadó, hanem az, hogy jó szakmai színvonalon működtetik-e az intézményt vagy sem. Az állam ellenőrző és irányító szerepét meggyőződésem szerint növelni kell. Ma rossz, szétaprózott, megfelelő szakmai irányítás nélküli rendszer jellemzi az oktatást. Ezen úgy lehet javítani, ha az állam valóban felelősséget vállal a magasabb színvonal érdekében, azaz nagyobb részt visel a finanszírozásban és a szakmai irányításban-ellenőrzésben.  Ezt ma is és korábban is így láttam.

- De a polgármesterek szerint helyben tudja igazán egy településvezető, hogy mire van szükség. A központosított irányítással egyrészt elvesznének a helyi érdekek, másrészt óriási terhet róna az államra, ha magára húzná a központi irányítással járó adminisztratív feladatokat - például az iskolaigazgatók kinevezését.

- Abban igazuk van a polgármestereknek, hogy helyben lehet tudni, mire van szükség. Éppen ezért a döntésekbe a jövőben is lesz beleszólásuk a közösségeknek. A központi irányítás viszont nagyobb szakmai biztonságot és tényleges esélyegyenlőséget jelent a tartalmi kérdésekben. Az oktatás színvonalának kívánt emeléséhez az irányításnak meg kell szabnia, hogy mi az, amit feltétlenül és mindenkinek meg kell tanulnia. A mostani Nemzeti Alaptantervet, amely csak kompetenciákat határoz meg, jelenleg a helyi tantervek egészítik ki, amelyeket a fenntartó önkormányzatok hagynak jóvá. Olykor olyan testületek döntenek tehát, amelyekben egyetlen oktatási szakember vagy felsőfokú végzettséggel rendelkező ember sincs. Ez nem maradhat így. Szükség van olyan kerettantervekre, amelyek közül egynek az alkalmazása kötelező érvényű lesz, ám amelyek a tananyag kiegészítésében, némi átcsoportosításában és a módszerek megválasztásában szabadságot hagynak a tanári karoknak.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]

- A PDSZ sztrájkfelhívásához csatlakozott az összes pedagógus-érdekképviselet is. A legfőbb panaszuk önnel szemben, hogy a közoktatás jövőjét alapjaiban érintő törvénytervezetek kidolgozásába nem vonta be őket.

- Ezt furcsállom, és visszautasítom. Az államtitkárság ugyanis minden törvényes kötelezettségének eleget tett, sőt ezen túl is folytatott konzultációkat. Az eljárás úgy kezdődött, hogy tavaly decemberben nyilvánosságra hoztuk az elkészült koncepciót, és a pedagógusoktól kezdve a szülőkön át mindenkinek lehetősége volt véleményt nyilvánítani. A szakszervezeteknek is. Az érdekvédelmi szervezetek ezen kívül több körben a Közoktatás-politikai Tanács és az Országos Érdekegyeztető Tanács tagjaként is elmondhatták javaslataikat (eddig összesen négy alkalommal), amelyek közül a mérlegelés után többet be is építettünk a formálódó koncepciónkba. A baj ott lehet, hogy - szereptévesztésből adódóan - a szakszervezetek valószínűleg mást értenek egyeztetésen, mint mi. Mi meghallgattuk a véleményüket, és amit csak lehetett, felhasználtunk. Vitáztunk is néhány kérdésben. Ők viszont talán úgy értelmezik a szerepüket, hogy csak akkor történik egyeztetés, ha egyetértésre is tudunk jutni. Erre persze még csak lehetőség sem nyílhat akkor, ha - mint ahogyan ezt a Pedagógus Szakszervezet tette - mintegy ultimátumot megfogalmazva a tervezet visszavonására szólítják fel az államtitkárságot. Ennek a felszólításnak már csak azért sem tehettünk eleget, mert a pedagógus szakmai szervezetek épp ellenkezőleg, kiálltak és kiállnak a koncepciónk mellett, amelyben meglátták a pedagógusok felemelkedésének a lehetőségét is.  Az oktatásnak nagyon sok szereplője van, mi mindenkinek meghallgattuk vagy elolvastuk a véleményét. Tiszta a lelkiismeretünk, nyílt kártyákkal játszottunk és játszunk. 

- A közelmúltban iskolaigazgatóknak kiküldött e-mailes kérdőívek miatt több helyről érte az a vád, hogy így akarja kipipálni a társadalmi egyeztetést. A válaszadásra mindössze másfél napot hagytak, és szakértők szerint a kérdések is szakmaiatlanok, néhol megválaszolhatatlanok voltak. Mire kellett ez?

- Kicsit komikusnak tartom, hogy először azért bírálnak, mert nem egyeztetünk, majd azért, mert megkérdezzük az oktatásügy kulcsszereplőinek a véleményét. A leveleket még csak nem is magánakcióként, hanem a kormány javaslatára küldtük szét, mert fontosnak tartottuk, hogy a tervezett nagyobb állami szerepvállalásról kikérjük a véleményüket. A kérdőíveket erre szakosodott szociológusokkal ellenőriztettük, két nap alatt kértük a válaszokat, de öt napig fogadtuk azokat, és a feldolgozás is korrekt volt. Meglehet, bosszantja a bírálókat, hogy a válaszok igazolták a törekvéseinket...

- Furcsa közleményt adott ki a múlt héten a KDNP budapesti szervezete: két önt is bíráló interjúja megjelenése után arra szólították fel Pokorni Zoltán volt oktatási minisztert, hogy hagyjon fel az oktatási koncepciókkal szembeni aknamunkával. A sajtón keresztüli üzengetés helyett miért nem ül le egymással az oktatási államtitkár és a parlament oktatási bizottságának elnöke?

- Én még egyszer sem kezdeményeztem "üzengetést", de néha válaszolnom kellett, ha már ő ezt az utat jelölte ki. A hallgatás ugyanis beleegyezés volna... Egyébként többször is leültem vele vagy megálltam mellette a Parlamentben valamit megbeszélni. Hogy Pokorni Zoltán a személyes konzultáció helyett időről időre miért a sajtóban támadja az államtitkárságot, személy szerint  engem is, gyakran önmaga korábbi álláspontjának is ellentmondva, azt tőle kell megkérdezni. Én nem bíráltam a nézeteit a nyilvánosság bevonásával, pláne nem minősítettem negatív jelzőkkel, most sem teszem.

- Az oktatás csaknem valamennyi területének szereplőivel háborúban áll, folyamatosan érik bírálatok, támadások. Nincs még elege? Nem gondolt még rá, hogy bedobja a törülközőt?

- Nehéz perceimben persze hogy felvillant. De ezek csak múló rossz hangulatok voltak inkább, mintsem komoly gondolatok. Amit a kérdésében állít, az nem így van, az csak a gerjesztett látszat. Sokkal többen biztatnak és biztosítanak a támogatásukról, mint ahányan támadnak. A sajtó az egyetértésről ritkán számol be, az ellentétekről annál gyakrabban. Egy percig sem maradnék a pozíciómban, ha nem érkeznének nap mint nap olyan visszajelzések hozzám, amelyek megerősítenek abban, hogy jó úton járok, ne adjam fel, fejezzem be, amit elkezdtem.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]

- Azt sem éli meg kudarcként, hogy nem járhatja a saját útját, mert rendre beavatkozik valaki a szakmai terveibe: hol a miniszterelnök, hol a gazdasági minisztérium, hol a közigazgatási miniszter, hol az Akadémia elnöke?

- Még senki sem avatkozott be kényszerítő erővel az elgondolásainkba, vagyis haladunk - ha lassabban is, mint terveztük - a saját magunk kijelölte úton. A felsorolt személyek pedig segítették a munkánkat, lökést adtak a javaslataikkal. Ez nem beavatkozás. Eközben persze azt is tudom, nemcsak egy helyes megoldás létezik, és hogy kompromisszumokat is kell kötni. Azt vallom, a másik fél érveit meghallgatva érdemes vitázni, és  a közösen vallott célok eléréséért meg kell találni a közös nevezőt.

- A miniszterelnök nemrégiben kiállt ön mellett, sokan mégis a kormány leggyengébb láncszemeként emlegetik. Számol azzal, hogy egy esetleges év végi vagy év eleji kormányátalakításkor meg kell válnia a posztjától?

- Azok, akik szeretnék, ha nem én lennék az oktatásért felelős államtitkár, vagy csak élvezik a bajkeverést, előszeretettel terjesztik, hogy inog a székem. Ez régóta ismert trükk a politikában. Ha a rosszul látók szerint inog is, én egyelőre nem szédülök. Addig maradok a pozíciómban, amíg bírom a miniszterelnök úr bizalmát s amíg esélyt látok arra, hogy megvalósíthatom azokat a terveket, amelyek miatt éppen engem és nem mást tiszteltek meg ezzel a nehéz, ám szép feladattal. Tavaly nyár óta a támadások kereszttüzében élek. Ez nem rólam, hanem a sokszor otrombán nyilatkozókról vagy élcelődőkről állít ki rossz bizonyítványt. Szerényen élünk ketten a férjemmel a fizetésemből a falusi házunkban és a pesti albérletemben, személyes hasznom, üzleti előnyöm nem származik a funkciómból. Ezért lerázom magamról mindazt, ami méltatlan. Amikor elvállaltam az államtitkári felkérést, tudtam, hogy nem rózsaszirmokkal fogják felszórni az utat előttem.